"Rétegzett" marsi hegy
Curiosity: fordított Grand Canyont fotózott a Marson
A "rétegzett" marsi hegyről küldte el első részletes színes fotóit a Curiosity.
2012.08.28 18:43MTIA rádióizotópos termoelektromos generátorral működő Mars Science Laboratory (Marsi Tudományos Laboratórium) augusztus 6-án landolt a vörös bolygón.
A marsjáró, amelynek fedélzetén tíz műszer működik, azt próbálja kideríteni, hogy létezhettek-e valamikor a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek, ugyancsak vizsgálja majd a bolygó légkörét és geológiáját. A 2,5 milliárd dolláros összköltségű program egy marsi éven, csaknem két földi éven át tart.
A megdöbbentő felvételeken jól látszik a leszállóhely közepén, a 155 kilométeres Gale-kráterben magasodó 5 kilométeres hegy rétegzett szerkezete.
Mint John Grotzinger, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) tudósa, a projekt kutatója rámutatott, a felső rétegek lényegesen elcsúsztak az alsóbbakhoz képest. Ehhez képest "fordított" képződmények figyelhetők meg a Földön a Grand Canyonban.
"A Grand Canyonban a rétegek a lemeztektonikai mozgások miatt csúsztak el, jellemzően az alsó, idősebb rétegek deformálódtak, megcsavarodottak" - magyarázta John Grotzinger.
A Gale-kráterben lévő hegy esetében az elcsúszás nagy valószínűséggel az üledék rétegeit egymásra "rakó" víz és a szél "szeszélyeivel" magyarázható.
"El kell jutni a hegyhez, hogy megvizsgálhassuk a rétegek összetételét" - mutatott rá John Grotzinger.
A hatkerekű marsjáró a leszállóhelynek a hegytől elválasztó 10 kilométeres távot valószínűleg egy év alatt teszi meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


