Több tízezer szárnyas esett áldozatul
Géncserével alakult ki a halálos madárvírus
Három, a szárnyasok légúti betegségeinek megelőzésére használt vakcina génjei úgy cserélődtek ki a beoltott állatokban, hogy annak következtében két új halálos vírustörzs alakult ki, amelyek több tízezer madarat öltek meg Ausztrália két államában.
2012.07.16 09:57MTIA halálos vírusváltozatok kialakulására csak azért volt lehetőség, mert noha legyengített formában, de a vakcinák élő vírusokat is tartalmaztak - mondta Joanne Devlin, a Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.
Devlin és kutatócsoportja akkor fedezte fel, hogy milyen közeli rokonságban van egymással a két új törzs és a vakcinákban használt vírusok, amikor elemezték azok génjeit.
"Úgy találtuk, hogy a terepről származó vírusokat voltaképpen különböző vakcinavírusok genomjainak keveréke alkotta. Tulajdonképpen kombinálódtak, összekeveredtek" - idézte fel Devlin, a Melbourne-i Egyetem állatorvos-tudományi karának kutatója.
A vírusok még 2008-ban fejlődtek ki és bukkantak fel, egy évvel azután, hogy Ausztrália egy európai vakcinát kezdett el használni két hasonló ausztrál vakcina mellett a szárnyasoknál jelentkező akut légzőszervi megbetegedések elleni küzdelemben. A fertőző gégehurut (infectious laryngotracheitis, ILT) világszerte betegíti a háziszárnyasokat: köhögést, prüszkölést és légzési nehézségeket okoz a madaraknál, általában 5 százalékuk el is pusztul.
A két új törzs azonban jóval veszélyesebbnek bizonyult, amióta létrejöttek, azóta Ausztrália két csirketenyésztő államában - Dél-Walesben és Victoriában - a csirkék akár 17 százaléka is elpusztult.
"Az történhetett, hogy az egyik csirkét beoltották az egyik vakcinával, majd később valamilyen úton-módon egy másik vakcinának is ki volt téve a környezetében lévő csirkék közvetítésével" - magyarázta Devlin.
A kutatók tájékoztatták tanulmányuk eredményéről az ausztrál mezőgazdasági hatóságokat is, amelyek most azt fontolgatják, hogy miként lehetne megelőzni a hasonló eseteket. "Ha egy madárpopulációban csak egyetlen vakcinát használnak, az vélhetően megelőzi a különböző vírusok kombinálódását" - közölte Devlin.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


