A szer szerény eredményeket ért el
Először engedélyezett 13 év után új fogyasztótablettát az amerikai gyógyszerügyi hatóság
Először engedélyezett 13 év után új fogyasztótablettát az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA.
2012.06.28 10:33MTIAz Arena Pharmaceuticals cég Belviq márkanevű termékét az orvosok elsősorban elhízott embereknek írhatják fel receptre, akiknek testtömegindexe (BMI) 30 felett van. A túlsúlyos páciensek közül azok kaphatják, akiknek BMI értéke meghaladja a 27-et, és legalább egy egészségügyi kockázati tényező megjelent már náluk, például a magas vérnyomás, a 2-es típusú cukorbetegség vagy a magas koleszterint.
A BMI értékét úgy számítják ki, hogy a kilogrammban mért testtömeget elosztják a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Ha egy 180 centiméter magas páciens például 90 kilogramm testsúlyú, akkor BMI értéke 27,8, ha pedig 100 kilogramm, akkor a BMI 30,9.
A szer a klinikai vizsgálatokban szerény eredményeket ért el, testsúlyuk mintegy 5 százalékát sikerült lefogyniuk azoknak a pácienseknek, akiknél eddig alkalmazták.
2010-ben még elutasította az FDA a Belviqet, mert az állatkísérletekben felmerült, hogy használata vezethetett az észlelt daganatok kialakulásához. Ezt követően a San Diegó-i székhelyű Arena újabb adatokkal egészítette ki az FDA-hoz beadott tanulmányát. Így a gyógyszerügyi hatóság már bizonyítottnak találta, hogy a szer emberi alkalmazása kellően biztonságos.
A várhatóan 2013-ban piacra kerülő gyógyszer az agyban blokkolja az éhségérzetet, már kisebb mennyiségű ételtől jóllakottnak érzi magát használója. A szer mellékhatásai között felsorolják a depressziót, a migrént és enyhébb memóriazavart. A gyártónak további tanulmányok lefolytatását írta elő az FDA, egyebek közt az egészségre gyakorolt hosszabb távú hatásáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


