Ettől volt olyan gyors az uralkodó
Titkos ókori folyosó a római Pantheon alatt
Földalatti folyosó kötötte össze a római Pantheont és Augustus császár mauzóleumát, rajta maga Augustus császár közlekedett - derítette ki az olasz fővárosban végzett régészeti ásatás.
2012.06.16 22:29MTIAz ókori Róma minden szeglete pontos és szimbolikus urbanisztikai terv szerint épült - nyilatkozta az olasz sajtónak Paola Virgili régész, a Pantheon alatti folyosó felfedezője.
A földalatti járat a Kr. e. 27-25 között épített Pantheontól indult, hétszázötven méter hosszú volt. A folyosó a Pantheontól nem messzi Mars mezőig haladt, az itt álló Augustus-mauzóleumig. A síremléket a - Kr. e 63 és a Kr. u. 14 között élt - császár mg életében, valószínűleg Kr. e. 27-ben emelte.
A régészeti kutatások szerint a folyosó nem véletlenül kötötte össze a két szakrális funkciót betöltő épületet.
Augustus a születésnapján, szeptember 23-án a Pantheon közepén mutatkozott meg a római népnek. Nem sokkal déli tizenkét óra után az őszi napéjegyenlőség napján a nap sugarai a Pantheon kupoláján levő nyíláson keresztül beragyogták az alakját. Ezt követően a napfény az Augustus-mauzóleum irányában mozdult el, és negyedórával később a 44 méter magas síremlék tetején levő császárszobrot világította meg. Amire a napsugár a Pantheontól ideért, a császár is a mauzóleumhoz ért a földalatti folyosón keresztül, melyet a régészek számításai szerint a tempósan közlekedő császár tizenhárom perc alatt tudott megtenni.
Virgili szerint a majdnem egy időben Róma két különböző pontján napfényben ragyogó császár látványa azt kívánta sugallni a római népnek, hogy Augustus igazi isten.
Az ókori folyosóból a Pantheon alatti rész maradt meg a mélybe vezető tizenegy lépcsőfokkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


