78 évet élt
Elhunyt Elinor Ostrom - ő volt a közgazdasági Nobel-díj első női kitüntetettje
Meghalt Elinor Ostrom amerikai kutató, az első - és eddig az egyetlen - nő, aki közgazdasági Nobel-díjat kapott.
2012.06.12 18:33MTIA kutatót 78 éves korában érte a halál.
Elinor Ostrom 2009-ben, az ugyancsak amerikai Oliver E. Williamsonnal megosztva kapta a Nobel-díjat.
A Svéd Királyi Akadémia akkori indoklása szerint a két tudós rávilágított, hogy a közgazdasági elemzés módszere a legtöbb társadalmi szervezet vizsgálatára is alkalmas lehet. A gazdasági tranzakciók nem csupán a piacokon mennek végbe, hanem cégeken, egyesületeken, társulásokon, háztartásokon és más intézményeken belül is. A gazdaságelmélet részletesen feltárta a piacok értékeit és korlátait, de kevés figyelmet fordított más intézményi formákra. Ostrom és Williamson kutatásai viszont azt mutatják, hogy a közgazdasági elemzés társadalmi szervezetekre is vonatkozhat - áll az indoklásában.
Elinor Ostrom megkérdőjelezte azt a közkeletű vélekedést, amely szerint a köztulajdonban lévő erőforrásokkal szükségképpen rosszul sáfárkodnak, ezért a legjobb ezeket központi irányítás alá vonni vagy magánosítani. Számos vizsgálatával - például közlegelők vagy erdők közösségi használatával kapcsolatos esettanulmányokkal - Ostrom kimutatta, hogy a közös erőforrások hasznosítása nem ritkán jobb eredményt hoz annál, mint ami a bevett elméletekből következne.
A kutató rámutatott, hogy az erőforrások használói gyakran kifinomult döntéshozó és ellenőrző mechanizmusokat alakítanak ki a konfliktusok kezelésére, és azonosította sikeres együttműködési kísérletek közös vonásait, szabályait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


