Korfu és Itália között
Római korai hajóroncsokat fedeztek fel az építendő gázvezeték nyomvonalán
Két római kori hajóroncsot fedeztek fel Korfu és Itália között a régészek, akik az építendő görög-olasz gázvezeték nyomvonalán vizsgálták a tengerfeneket.
2012.05.30 17:43MTIA görög kulturális minisztérium közleménye szerint a régészek egy 200 négyzetkilométeres területet vizsgálnak át. Az archeológusok, akik oldalpásztázó hangradart, valamint robotvezérlésű tengeralattjárókat alkalmaznak a kutatások során, májusban fedezték fel az 1,2 kilométeres és 1,4 kilométeres mélységben nyugvó 3. századi hajóroncsokat. Ezek az eddig előkerült legmélyebben lévő roncsok, kivéve az 1999-ben Ciprus partjai közelében 3 kilométeres mélységben megtalált hajómaradványokat.
A tengerfenéken szétszóródva amforákat találtak, amelyekben az ókori kereskedők élelmiszert, bort, olajt szállítottak. A leletek között a tengerészek által használt konyhai eszközök, horgonyok is szerepelnek.
A kutatócsoport néhány cserépedényt, valamint egy márványvázát hozott a felszínre.
Angeliki Szimosszi, a görög búvárrégészeti hatóság vezetője szerint az elsüllyedt ókori hajók általában 30-40 méteres mélységben kerülnek elő. Ennek alapján alakult ki az a vélemény, hogy a csatahajóktól eltérően a kereskedők jobbára a partok mellett haladtak, s nem merészkedtek mélyebb vizekre.
Mint Jeffrey Royal amerikai mélytengeri búvárrégész rámutatott, az ókori tengerészek sok esetben inkább a nyílt tengerre törekedtek, attól tartva, hogy a szél a parti sziklákhoz csapja hajójukat.
Jeffrey Royal, aki alapítványával több víz alatti kutatóprojektet hajtott végre a Földközi-tengerben, kiemelte, hogy az ókori tengerészek nem rendelkeztek mélységmérővel, így csak a biztonsági szempontok számítottak, és közömbös volt számukra, hogy 30 vagy 3000 méteres mélységben van-e a tengerfenék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


