A seregélyek figyelnek minket...
Olvasnak az ember szeméből a madarak?
A szem a lélek tükre - és nem csak a többi ember számára. Julia Carter, a Bristoli Egyetem PhD hallgatója kollégáival végzett kísérleteiben bebizonyította, hogy a seregélyek is olvasnak az emberi tekintetből.
2008.05.11 10:30MTIA szem a lélek tükre - és nem csak a többi ember számára. Julia Carter, a Bristoli Egyetem PhD hallgatója kollégáival végzett kísérleteiben bebizonyította, hogy a seregélyek is olvasnak az emberi tekintetből.
A madarak mindaddig távol tartották magukat a tálkájuktól, amíg egy ember szemmel tartotta azt. Ha az ember azonban ugyanolyan közel volt a tálkához, de tekintetét elfordította, hamarabb folytatták a csipegetést, és több eleséget is ettek.

Carter szerint ez kitűnő példája annak, hogyan ismerik fel az állatok az igen finom jeleket, majd fordítják azokat saját hasznukra. A seregélyek ugyanis hamar észreveszik, ha társaik egy jó adottságú táplálkozóhelyre bukkannak - így ott hamar versengés alakul ki közttük.
Ha egy madár, mint a kísérletben, hamar felméri a veszély elmúltát, és előbb visszatér a táplálékhoz, mint társai, ezzel komoly előnyre tesz szert. A Proceedings of the Royal Society szaklap online változatában megjelent tanulmány először írja le, hogy egy madár reagál egy élő ragadozó tekintetének irányára.
Azt még nem tudhatjuk, hogy mi játszódik le a madarak fejében, és hogy ezen képességük veleszületett vagy tanult-e, de tény, hogy a seregélyek képesek felismerni egy közeli ragadozó tekintetének egészen finom jelzéseit - és a megfelelő válaszreakciót adni - írták a tanulmány szerzői.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


