Megúsztuk?
Elsüvít a Föld mellett a napkitörés fő sodra
"Megúszta" eddig a tudósok szerint a vártnál "gyengédebb" napkitörést a Föld, a jelenség ugyanakkor megzavarhatja a műholdakat és a légi közlekedést, áramkimaradást okozhat, ugyanakkor színpompás sarki fényeket szülhet.
2012.03.08 20:29MTIAz első "nagysebességű részecskék" már el is érték a bolygót, a kitörés egész álló nap eltarthat - közölték csütörtökön a szakemberek, akik korábban az utóbbi évek legerősebb napkitörését jelezték előre.
A csütörtöki napkitörés jóval erősebb a Földet legutóbb, januárban elérő társánál - emlékezetett Werner Curdt, a Naprendszer kutatásával foglalkozó Max Planck Intézet kutatója.
Egy gyengébb napkitörés már szerda este mérhető volt - mondta Paolo Ferri, az Európai Űrügynökség (ESA) európai irányító központja, az ESOC részéről. "Most épp egy estére várható kitörésre figyelmeztető jeleket olvasunk" - fejtegette. A várakozások szerint ez a kitörés ötször erősebb lesz. Európa északi részén este színpompás sarki fények lesznek megfigyelhetők, előrejelzések szerint jó eséllyel az időjárás sem akadályozza ezek élvezetét.
A napkitörés a jelenlegi ismeretek szerint eddig nem okozott károkat a műholdakban, az érzékenyebb eszközöket elővigyázatosságból azonban már szerdán lekapcsolták. Jelenleg a Venus Express nevű űrszonda "kordában tartása" okozza a legnagyobb feladatot.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szerint nincs ok komolyabb aggodalmakra, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó hatfős legénységre azonban a szokottnál "jobban" figyelnek.
A kitörést a Nap baloldalán figyelték meg, fő sodra ezért balról süvít el a Föld mellett, vagyis valószínűleg nem talál telibe minket - magyarázta Curdt. A januári kitörés jobbról érte a bolygót.
A Nap épp most aktív része minden bizonnyal továbbra is szolgál majd kitörésekkel, előrejelzések szerint jövő a hét végére is várhatók a Földet érő "epizódok".
A napkitörés fennakadásokat okozhat a légi közlekedésben, áramkimaradásokhoz vezethet, megzavarhatja a Föld körül keringő műholdakat. "A szatellitekkel két gond van. Néhányuk, mint az Integral űrteleszkóp, érzékeny berendezésekkel vannak felszerelve. Reakciójuk azonnali és nagyon drámai" - részletezte Ferri. Ezeket tehát azonnal lekapcsolják, ha napkitörés veszélyét észlelik a tudósok.
"Az Integrallal már tegnap ezt tettük" - mondta Ferri. A másik probléma, hogy néhány műholdat különleges csillagszenzorok vezérelnek. "Ezek a szenzorok gyakorlatilag megvakulnak, ha a napkitörésből származó részecskék érik őket. Ez történik most a Venus Exress-szel" - fűzte hozzá. Az űrszonda a Vénusz körül kering, a napkitörés ereje arrafelé még intenzívebb. A szerkezetet végső soron rádiójelekkel is lehet vezérelni, ez azonban költséges és kevésbé pontos.
Tudósok 2013 közepére várják a Nap aktivitásának csúcspontját. A naptevékenység 2010 óta fokozódik, a mostani kitörés a második legerősebb a jelenlegi ciklusban, de még ennél is erősebbek jöhetnek.
A Földre 1859. szeptember 1-jén és 2-án gyakorolt szokatlanul nagy hatást egy napkitörés: megbénultak a távíróhálózatok és olyan erősek voltak a sarki fények, hogy még Rómából és Havannából is láthatták őket az emberek.
2003-ban a valaha mért egyik leggyorsabb napkitörés több órán át tartó áramszünetet okozott Svédországban, leállt miatta az európai repülési radarszolgálat, késett több mint hatvan amerikai légi járat és odaveszett a 450 millió dolláros Midori 2 kutatóműhold.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


