Megjött a kolléga is
Űrrandi a Hold körül: csatlakozott a GRAIL-tesó
Hold körüli pályára állt vasárnap éjszaka a GRAIL amerikai űrszondapáros második tagja is - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
2012.01.02 07:50MTIA páros első tagja, a GRAIL-A szombat éjszaka a Holdhoz érkezve begyújtotta fő hajtóművét, hogy lefékeződjön arra a sebességre, amely a pályára álláshoz volt szükséges. A szonda jelzése alapján a manőver az előre eltervezett szerint történt. Társa, a GRAIL-B vasárnap éjszaka végezte el ugyanezt a műveletet.
A 496 millió dolláros összköltségű küldetés keretében az űrszondákat szeptember 10-én indították a floridai Cape Canaveral légibázisról.
A következő három hónap során az űrszondák 56 kilométerre a Hold felszíne fölött, poláris pályán keringenek, mintegy "kergetőzve" egymással. Az átlagos távolság 200 kilométer lesz az ikerszondák között, ám ez változik a regionális gravitációs eltérések függvényében, amelyek hol lelassítják, hol felgyorsítják a szondákat.
Ezeket a parányi eltéréseket az űrszondák fedélzetén működő speciális rádióadók segítségével rögzítik, feltérképezve az égitest tömegeloszlását.
Az ily módon nyert adatok segítségével részletesen meghatározhatják a Hold gravitációs mezejét. Ezek az információk sok mindent elárulnak a Hold belső szerkezetéről, és arról, hogyan alakult ki, miként fejlődött égi kísérőnk, és miért "rücskösebb" az égitest "hátoldala", mint a Föld felé forduló "arca".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


