Már régóta feltételezték
Tetten érték a madárevő dinoszauruszt
Korábbi őslénytani leletek alapján a paleontológusok már régóta feltételezték, hogy a dinoszauruszok alkalomadtán madarakkal is táplálkoztak, az első közvetlen bizonyítékotkínai kutatóknak sikerült meglelniük, akik egy mikroraptor "bendőjében" madár csontvázát fedezték fel.
2011.11.22 19:35MTIA Kína észak-keleti részén előkerült fosszíliáról az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) legújabb számában jelent meg tanulmány. A Microraptor qui, amely a kora kréta időszakban élt érdekes teremtmény volt: a parányi, a galambnál alig valamivel nagyobb ragadozó két pár szárnnyal rendelkezett, amelyeket hosszú tollak borítottak.
A kis dinoszaurusz inkább a siklórepülésben, mint "valódi szárnyalásban" jeleskedett, zsákmányát valószínűleg egészben nyelhette le, szája ugyanis kevéssé volt alkalmas a rágásra - olvasható a PhysOrg (http://www.physorg.com) tudományos hírportálon.
A lenyelt madárból mindössze bal szárnya és a két lába maradt fenn, ez kevés, hogy "személyazonosságát" megállapítsák. A Kínai Tudományos Akadémia paleontológusai szerint a madarak egy ősi, a kréta végén kihalt alosztályához, az Enantiornithesek közé tartozhatott.
A madár nem temetödhetett be a Microraptorral együtt, mivel csontjait körülölelik a dinoszaurusz bordái.
A kínai paleontológusok szerint a ragadozó megölhette a madarat, mintsem dögevésre "fanyalodott" volna. "Röptében kaphatta el, és egészben lenyelte, mint teszik ezt a modernkori raptorok" - hangsúlyozták a szerzők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


