Kínos kudarcok sorozata az űrszektorban
Emberi hanyagság okozta az orosz hordozórakéták kudarcát
Az orosz főügyészség közölte: emberi hanyagságnak tudható be, hogy az elmúlt hónapokban orosz hordozórakéták mondták fel a szolgálatot.
2011.10.18 13:42MTIAz orosz űrszektort több kínos kudarc érte az elmúlt egy évben. Legutóbb augusztus végén egy Szojuz típusú hordozó nem tudta a világűrbe juttatni a Nemzetközi Űrállomás felé indított, több tonnányi berendezéssel, műszerrel és az asztronautáknak szánt ellátmánnyal megrakott Progressz teherűrhajót, amely a bajkonuri indítást követő 325. másodpercben lezuhant Szibériában.
Nem sokkal korábban egy Proton-M rakéta Briz-M gyorsító rendszere mondta fel a szolgálatot, ezért nem az előre kijelölt pályára állította az Ekszpressz-AM4 nagyteljesítményű távközlési műholdat.
Kudarcba fulladt egy Proton rakéta indítása tavaly decemberben is, aminek következtében a Csendes-óceánba zuhant a GLONASZSZ navigációs rendszer, "az orosz GPS" három műholdja. Februárban pedig egy GEO-IK-2 műholdat nem tudtak a kijelölt pályára állítani a hordozórakéta harmadik fokozatában bekövetkezett hiba miatt.
A Roszkoszmosz orosz űrügynökség igyekezett a véletlen számlájára írni a baleseteket, de a főügyészségi vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy az ügynökség irányítása alatt működő vállalatok alkalmazottai végeztek hanyag munkát a hordozórakéták rendszereinek ellenőrzésekor. A vizsgálat végkövetkeztetése szerint elmarasztalható maga a Roszkoszmosz is, mert ugyancsak nem végezte el a szükséges ellenőrzéseket. A főügyészség javasolta, hogy a felelősök ellen indítsanak fegyelmi eljárást.
A Szojuz hordozóeszköz-család 1966 óta áll szolgálatban, és eddig csaknem 1800 indítást hajtottak végre vele.
Az orosz főügyészség vizsgálatát két nappal azt megelőzően hozták nyilvánosságra, hogy csütörtökön a Francia Guyanában lévő Kourou
űrközpontból - vagyis első ízben az egykori Szovjetunió területén kívüli helyszínről - indítanak el egy Szojuz hordozórakétát, amely orrkúpjában a Galileo európai navigációs műholdrendszer első két példányát szállítja a világűrbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06