"Négy hónappal a járvány előtt már körözött"
Spanyolnátha: megtalálták az ötvenmillió áldozat közül az első hatvannyolcat
Hatvannyolc, 1918-ban légúti fertőzésben elhunyt amerikai katona szövetmintáinak vizsgálata azt tanúsítja, hogy a spanyolnátha kórokozója, amely ötvenmillió emberi életet követelt, négy hónappal a világjárvány kitörése előtt már "körözött" az Egyesült Államokban.
2011.09.20 14:19MTIA kutatásról az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ban (Proceedings of the National Academy of Sciences) jelent meg tanulmány.
Az amerikai Nemzeti Allergológiai és Járványtani Intézet (NAID) kutatói Jeffrey K. Tabenbergerrel az élen 1918 óta őrzött szövetmintákat vizsgáltak. A spanyolnáthát okozó influenzavírus proteinjét és genetikai anyagát harminchét elhunyt katona szövetmintáiban fedezték fel, beleértve azt a négy férfit, akik 1918 májusa és augusztusa közötti időszakban halt meg, hónapokkal azelőtt, hogy a világjárvány elérte volna csúcspontját. Ők a pandémia legkorábbi ismert áldozatai - olvasható a Medicalxpress (http://medicalxpress.com) hírportálon. A világjárvány előtti esetekben a betegség lefolyása, valamint a kórokozó által okozott szövetkárosodás semmiben sem különbözött a kór szövettani képétől és klinikai tüneteitől, amelyeket a pandémia csúcspontján leírtak. Mint Tabenberger kiemelte, a vizsgálatok eredményei azt bizonyítják, hogy a kórokozó nem alakult át drámaian, ami megmagyarázná a világjárvány szokatlanul magas halálozási adatait.
A kutatók kimutatták, hogy a vírus nem csupán a felső légutakban replikálódott ("másolódott"), hanem a légzőrendszer alsóbb szakaszaiban is, ami nagyon hasonlatos a 2009-es világjárványt okozó influenzavírus viselkedéséhez. A szövetminták vizsgálata azt is kiderítette, hogy az Egyesült Államokban a vírusnak két variánsa cirkulált, bár a betegség klinikai tünetei mindkettő esetében azonosak voltak, ahogy nem különbözött egymástól a replikálódásuk módja és helye sem. Mind a 68 vizsgált esetben bakteriális infekció társult a vírusfertőzéshez. A Tabenberger vezette kutatócsoport írta le 2008-ban, hogy milyen szerepe volt a bakteriális tüdőgyulladásnak a szokatlanul magas halálozási rátában.
A tanulmány szerzői rámutattak, hogy az új adatok tanúsága szerint a bakteriális infekciók kulcsszerepet játszhatnak, ha bármilyen vírusfertőzéshez társulnak. Ennek fényében a közegészségügyi szerveknek fel kell készülniük arra, hogy megelőzzék, diagnosztizálják és kezeljék a társult bakteriális társinfekciókat a jövőbeni influenzajárványok idején.
Egy vírus - megfelelő sejtbe jutva, annak működését módosítva - több százezer példányban lemásolhatja magát. Az új vírusok felgyülemlenek a sejten belül, amely egy idő után felreped és elpusztul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06