Eltűnhet a kertekből
A briteknél is megy a sünözés
Veszélyeztetett fajjá vált a sün Nagy-Britanniában, 15 éven belül akár teljesen eltűnhet a kertekből.
2011.08.12 18:57MTIEgy pénteken napvilágot látott tanulmány szerint a sün azon tíz faj között van Nagy-Britanniában, amelyek populációja a legnagyobb mértékben esett vissza az elmúlt száz évben. Becslések szerint jelenleg egymillió sün él az országban, ami 25 százalékos csökkenést jelent az egy évtizeddel korábbi helyzethez képest.
A vizsgálat szerint a sünök száma azért csökken ilyen drasztikusan, mert a növényvédőszerek elpusztítják a fő táplálékukat adó hernyókat és rovarokat. Az elmúlt években ráadásul egyre több sün költözött lakott helyek közelébe, ahol azonban például patkányméreg tizedeli az állományt. Vagy belegabalyodnak a kerítésekbe, ami súlyos sérüléseket okozhat.

"Régen akadálytalanul átjuthattak egyik kertből a másikba, hogy élelmet szerezzenek, de a kerítések miatt ez ma már nem olyan egyszerű számukra" - mondta a vizsgálat vezetője, Toni Bunnell zoológus.
Ráadásul évente mintegy 50 ezer sünt ütnek el a járművek az utakon, és szintén sok fullad bele a kerti tavakba.
A veszélyeztetett fajok brit listáján a sün mellett szerepel még például a kakukk, a siketfajd, az európai vörös mókus vagy a nádi varangy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


