Ritka, de halálos lehetne
A H1N1-vakcina nem okoz agybajt
A 2009-es pandémiás influenzajárvány idején alkalmazott vakcinák nem emelték észrevehetően egy neurológiai zavar, a Guillain-Barre szindróma előfordulását.
2011.07.13 20:04MTIA The British Medical Journal (BMJ) című szakfolyóiratban közölt vizsgálat egy 35 éves múltra visszatekintő, a kiegészítő szert (adjuvánst) is tartalmazó influenzavakcinák biztonságosságára vonatkozó teszt része.
1976-ban az Egyesült Államokban egy "sertésinfluenza" elleni immunizálást leállítottak, miután az orvosok a Guillain-Barre szindróma előfordulási kockázatában hétszeres emelkedést tapasztaltak. Az ezt követő, a szezonális influenza elleni vakcinák mellékhatásait vizsgáló tanulmányok vagy nem találtak emelkedést a kockázatban, vagy csak kis mértékű kockázatnövekedést állapítottak meg. Az influenza elleni vakcina veszélyességéről szóló vita így azóta is zajlik.
A Guillain-Barre szindróma egyike az autoimmun betegségeknek, amelyekben az immunrendszer a saját szervezet ellen fordul, a gyulladás elsősorban a perifériás idegeket érinti. Igen ritka betegség, évente 100 ezer emberre vonatkoztatva 0,4-4 esetben fordul elő, melyeknek 3-10 százaléka halálos.
A mostani tanulmányt - melyet az európai járványügyi központ, az ECDC támogatott - öt európai országban, 50 millió ember körében folytatták le. Ezekben az országokban adjuvánssal készített influenzaellenes vakcinát használtak a H1N1-járvány idején. A kiegészítőszer erősíti az immunválaszt, így növeli a védőoltás hatékonyságát.
A tanulmány értékelésekor nem találtak bizonyítékot arra, hogy a vakcinálás növelte volna a Guillain-Barre szindróma előfordulási kockázatát. A vizsgálat során összesen 104 Guillain-Barre szindrómás esetet azonosítottak.
A H1N1-influenza 2009 áprilisában bukkant fel először Mexikóban és az Egyesült Államokban, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009. június 11-én nyilvánította a járványt pandémiává, amely világszerte legalább 18 449 áldozatot szedett. A világjárvány hivatalosan 2010 augusztusában ért véget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06