Autósport
Kamion Eb - Kiss Norbert ötödik és kilencedik a szombati két futamon
A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24 Mercedes magyar versenyzője a szombati első futamon kilencedik, a másodikon pedig ötödik lett a kamion Európa-bajnokság idei szezonjának második állomásán, az olaszországi Misanóban.
2016.05.28 18:35MTIA sorozat honlapjának tanúsága és a 31 éves szombathelyi pilóta Facebook-bejegyzése szerint a címvédő az első versenyen a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni, s az új fejlesztésű Mercedesszel - amelyet most próbált ki először versenyen - a kilencedik pozícióig kapaszkodott fel a 12 körös futam végéig.
A második, délutáni versenyen Kiss a pole pozícióból rajtolhatott - a fordított rajtsorrend szabálya és egy kizárás miatt -, s óriási csatát vívott ellenfeleivel, majd ötödikként ért célba.
A győztes mindkét futamon a cseh Adam Lacko volt.
Vasárnap újabb időmérő edzést, s két versenyt rendeznek Misanóban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


