Truckrace
Kamion Eb - Kiss Norbert negyedik Mostban a szombati második futamon
A címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája a negyedik helyen ért célba a kamion Európa-bajnokság csehországi versenyhétvégéjének szombati második futamán.
2015.08.29 17:55MTIA címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája a negyedik helyen ért célba a kamion Európa-bajnokság csehországi versenyhétvégéjének szombati második futamán.
A 30 éves szombathelyi pilóta az első, kora délutáni versenyen rajt-cél győzelmet aratott, így 30 pontot gyűjtött, összetettben pedig továbbra is az élen áll 349 ponttal.
A magyar versenyzőnek a fordított rajtrács szabálya miatt a második futamot a nyolcadik helyről kellett megkezdenie, s az első három körben a 6-8. pozíciókban küzdött riválisaival, ugyanakkor a negyedik körre már tisztán hatodik volt. Az élen közben nagy csatát vívott a két hazai kedvenc, Adam Lacko és David Vrsecky az ötödik körig vezető Stephanie Halmmal, majd mindketten elmentek mellette.
Kiss öt körrel a leintés előtt feljött az ötödik helyre, majd egy körrel később már negyedik volt, s az utolsó kör kezdetére utolérte a harmadik Halmot. A magyar Európa-bajnok láthatóan sokkal gyorsabb volt, mint riválisa, utóbbi azonban jól védekezett, s meg tudta tartani a pozícióját. A cseh közönség közben óriási üdvrivalgással nyugtázta, hogy a hazai pilóták kettős győzelmet arattak Vrsecky, Lacko sorrendben.
Kissnek az összetettben épp Lacko a legnagyobb riválisa, a cseh versenyző most 275 ponttal áll a második helyen.
"Az első futamon nagyon jól rajtoltam, s bár Jochen Hahn az első kanyarban egy kicsit meglökött, végül ő került emiatt bajba, mert az autója másik oldalával hozzáért egy másik kamion elejéhez, kapott egy hátsó defektet, így esélye sem volt utolérni - értékelte a szombati nap történéseit Kiss az MTI-nek. - A második versenyen még jobb volt a rajt, az előttem haladónak egy kicsit neki is mentem, hogy haladjunk, de aztán három kamionnak egymás mellett szűk volt az első kanyar, nem nagyon tudtam hova menni" - tette hozzá. Kitért arra, hogy az utolsó körben már nem volt ideje jó előzési pozícióba kerülni, bár fél körön keresztül igyekezett támadni.
"Ma is mi szereztük a legtöbb pontot, növeltük az előnyünket az összetettben, remélem, holnap is hasonlóan jó eredménnyel zárunk" - mondta Kiss.
Mostban vasárnap délelőtt egy időmérő edzést, délután pedig újabb két futamot rendeznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


