Truckrace
Kamion Eb - Kiss Norbert óvni akarja az autóját Mostban
A címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája elsősorban a versenyautójának megóvására törekszik a kamion Európa-bajnokság hétvégi csehországi fordulóján.
2015.08.28 21:55MTIA 30 éves szombathelyi versenyző a Mostban zajló viadal pénteki szabadedzései után azt mondta az MTI-nek: a Hungaroringen egy hét múlva sorra kerülő hazai verseny miatt el akarja kerülni, hogy nagyobb kár keletkezzen a kamionjában.
"Persze ezt is úgy a legegyszerűbb elérni, ha folyamatosan elől megyünk" - jelentette ki Kiss, aki az első szabadedzésen második volt, a késő délutáni gyakorláson viszont már a leggyorsabb köridőt érte el.
"Rossz állapotú gumijaink maradtak a szezon korábbi szakaszáról, azokat tettük fel, de úgy nem volt túl jó az autó, így később egy másik használt szettre cseréltük az abroncsokat" - mondta Kiss Norbert, s hozzátette, mivel a tavalyihoz képest az idén gyengébb a motor, nehezebben lehet jó köridőket futni, vannak ugyanis olyan kanyarok, ahol "nagyon kell küzdeni", hogy maradjon erő a 12 ezer köbcentis, 1100 lóerős motorban.
A szombathelyi Európa-bajnok úgy nyilatkozott, még nem gondol a jövő heti hazai versenyhétvégére, de annyi bizonyos, hogy a Hungaroringet jól ismeri, korábban egy rövid teszt erejéig már ment is rajta a kamionnal, ugyanakkor nagy szüksége lesz az időmérők és a futamok előtt a szabadedzésekre.
Mostban szombaton a délelőtti időmérő után 12.15 órától rendezik az első, 16.20-tól pedig a második versenyt, majd vasárnap 10.00-kor lesz az időmérő, s 13.55-től a hétvége harmadik, 17.05-től pedig a negyedik, utolsó futama.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06