Kizárták az okozót
Kamion eb: brutális balesetet szenvedett a magyar pilóta - VIDEÓ!
Falnak csapódott versenykamionjával Major Benedek - elképesztő képsorok!
Major Beni ekkor még nem is sejtette, mi történik vele >>>

Mint arról korábban hírt adtunk, Major Benedek - miután sikeres hétvégét zárt a Magyar Gyorsasági OB versenysorozatban - előtt izgalmas kihívásnak ígérkezett, hogy a Kamion Európa-bajnokság hétvégi futamát egy számára ismeretlen pályán, Belgiumban rendezik.
A fiatal pilóta azonban a verseny során kamionjával a betonfalnak csapódott.
A balesetet Mika Makinen okozta, mikor rátolta a falra Bosigert, aki - ahogy visszacsapódott - pont Major Benedek bal első kereke elé esett a jobb hátsó kerekével. A két kerék összeért, Beni magasan a mezőny fölé repült, ahogy a videón is látszik, majd keresztbe érkezett le, és körülbelül 100 km/órával frontálisan a betonfalnak csapódott. Beni sokkos állapotban szállt ki a kamionból, rögtön kórházba szállították, ahol kiderült, szerencsére komoly baja nem esett, a bal lábfejét fájlalja, de a második rajtot már a boxutcából nézte.
A kamion totálkáros, az alváz és a fülke is cserére szorul, persze a mi a fülke alatt volt, az mind megsemmisült. Mikát kizárták a versenyből a baleset okozása miatt. Kiss Norbi, aki Pole-ból indulhatott az első futamon, a második futamon is dobogón végzett, 3. lett!
Kapcsolódó írások:
- Kamion eb: használhatatlanná vált a betonfalnak csapódó kamion
- Nézze meg a pilótafülkéből, hogyan csapódott 100-zal a betonnak a magyar kamion
- Kamion Európa-bajnokság: ismeretlen pályán száll versenybe Major Benedek
- Marad a volánnál a világ legfiatalabb kamionversenyzője
- Kamionverseny: Kiss Norbi kamionja darabokban - KÉPEK!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06