
Daganatgyilkos vírus - Nemzetközi Onkológiai konferencia Budapesten
A kongresszuson bemutatott legjelentősebb szakmai újdonságok a daganatölő vírusokhoz, a genetikai kutatásokhoz, illetve a mellrákhoz és a bélrendszeri daganatokhoz kapcsolódnak.
2005.06.04 15:13
Mellrák-teszt a betegség agresszivitásának pontos előrejelzésére
Az ESMO budapesti konferenciáján többek között beszámoltak arról az új módszerről is, ami komoly segítséget jelenthet annak megállapításában, hogy milyen intenzitású kemoterápiával kezeljék azokat a pácienseiket, akiknél még korai stádiumban sikerült diagnosztizálni az emlőrákot, és a tumor még 1 cm-nél kisebb méretű.
Az eljárás lényege, hogy a rákos sejtek osztódásának sebességéből egyértelműen következtetni lehet a tumor agresszivitására. A tapasztalatok szerint a hölgyek, akiknél még korai stádiumban diagnosztizálták az emlőrákot, a tumor további fejlődése szempontjából több különböző csoportba sorolhatók. Így tehát igen nagy annak a jelentősége, hogy az egyes betegek a számukra legmegfelelőbb hatékonyságú terápiában részesüljenek.
Eddig csak a késői stádiumú emlőrák agresszivitásának megállapítására használták jelzőként a Ki67 elnevezésű molekula sejtburjánzási rátáját. Dr. Monica Giovannini és kollégái azonban 4 250 korai stádiumú emlőrákban szenvedő nő bevonásával elvégeztek egy vizsgálatot, ami megállapította, hogy egyértelmű (szignifikáns) összefüggés mutatható ki a Ki67 szintje és a tumor mérete között. Vagyis bebizonyosodott, hogy a Ki67 molekula szintje előre jelezheti az emlőrákot.
E felfedezés igazi jelentőségét az adja, hogy megkönnyíti a terápiás döntést a kritikus, 1 cm alatti méretű daganatok esetében.
Jobban tolerálható kemoterápiás megoldás az előrehaladott vég- és vastagbélrákos betegeknek
A ESMO 2005. évi konferenciáján bemutatott adatok szerint kutatóknak először sikerült kimutatni, hogy a capecitabine és oxaliplatin kombináció (CAPOX) ugyanolyan biztonságos és hatékony kemoterápiás lehetőség az áttétes kolorektális (vég- és vastagbél) rák első vonalbeli kezelésére, mint az intravénásan adagolt 5-fluorouracil/folinic sav oxaliplatin-nal kombinálva (FUFOX).
A betegség előrehaladásáig eltelt átlagos idő 34,7 hét volt a FUFOX terápia esetében, míg a CAPOX-al ugyan ez az idő 30,3 hét, tehát nem volt szignifikáns különbség. A tanulmányban szereplő mindkét terápia túlélési rátája is lényegében azonos volt (FUFOX 74.9 hét, CAPOX 70.9 hét). A eredmények szerint tehát mind a CAPOX, mind a FUFOX hasonló hatásosságot és toxikológiai profilt mutatott a kemoterápiában még nem részesült kolorektális daganatban szenvedő pácienseknél.
"Azért határoztuk el ennek a fázis III-as vizsgálatnak a lefolytatását, mert a szájon át szedhető CAPOX kombináció különböző fázis II-es vizsgálatai nagyon biztató eredményeket mutattak. Jelen vizsgálat célja az volt, hogy kiderítsük, vajon a CAPOX helyettesítheti-e a standard FUFOX terápiát az áttétes kolorektális rák kezelésében" - nyilatkozta Dr. Hendrik-Tobias Arkenau, a vizsgálat vezetője.
Az eddigi standard terápia (5-fluorouracil/folinic sav infúzió oxaliplatin-nal, vagy irinotecan-nal kombinálva) bonyolult kezelési mód, mivel külön felszerelést (állvány és pumpa) igényel. Az efajta kényelmetlenség miatt fontos, hogy egy alternatív, szájon át szedhető megoldást keressünk az infúzió kiváltására.
"Ez a kutatás fontos a betegek szempontjából is, mivel a CAPOX terápia sokkal kényelmesebb megoldás. E kezelés során csak háromhetente kétszer kell járóbetegként egy kétórás kezelésre elmenniük a pácienseknek, ami jóval nagyobb szabadságot és az életminőség növekedését eredményezi az érintetteknél." - tette hozzá Dr. Arkenau.
Annak érdekében, hogy a kérdésre végleges és megnyugtató válasz szülessen, már folynak a több ezer beteg bevonásával történő, nagy alapsokaságú vizsgálatok is, de ezek eredményei 2006. előtt nem lesznek elérhetőek.
Napi egy tabletta a nyaki- és fej-daganatos betegek fertőzéseire
A budapesti ESMO Konferencián beszámoltak arról, hogy a gombás fertőzések ellen alkalmazott miconazole hatóanyag tartalmú, bioadhéziós tabletta hatékony és kényelmes megoldás a candidiózis kezelésére, ami az egyik leggyakoribb fertőzés a nyaki- és fej-daganatban szenvedő, sugárterápiás kezelésben részesülő betegeknél. Habár a candidiózis nem a legveszélyesebb fertőzés, de rendkívül kellemetlen, és ha az onkológusok a legkisebb mértékben is képesek javítani a betegek életminőségén, az mindenképpen fontos és pozitív dolog.
Dr. Rene-Jean Bensadoun és nemzetköz csapata 36 onkológia centrumban vizsgálta az olyan sugárterápián átesett, nyaki- és fej-daganatban szenvedő betegeket, akiknél kimutatható volt a candidiózis. A kapott eredmények szerint a napi egyszeri, nyelv alá helyezendő tabletta épp olyan hatásos, mint az eddig használt gél. Ráadásul a tabletta miconazole tartalma csupán egytizede a gél hatóanyagtartalmának, és adagolási rendje is sokkal kényelmesebb. Jelenleg a gélt naponta négyszer kell a betegeknek alkalmazniuk, ami egyfelől felforgatja az egész napjukat, másrészt nagyobb a veszélye, hogy a beteg esetleg megfeledkezik a kezelésről, ami a fertőzés gyógyulását lassítja.
![]() | [2/2] | |
|
![]() | ![]() |
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06