
Kertész Imre: Sorstalanság - könyvajánló
Kertész első regénye, a Sorstalanság, a fiatal Kövesről szól, akit elfognak és koncentrációs táborba visznek. A fiú alkalmazkodik és túléli.
2002.10.21 08:55
A könyv elidegeníti a borzalmat, a táborok valóságát teljesen természetesnek veszi. Úgy tekint rá, akár a hétköznapokra, amelyekben bár a feltételek kegyetlenek, a boldog pillanatok mégsem hiányoznak. Köves egy gyerek szemével látja az eseményeket.
Nem találja természetellenesnek vagy felháborítónak. Talán éppen az adja a leírás sokkszerű hitelességét, hogy hiányzik belőle az erkölcsi felháborodottságnak vagy a metafizikai tiltakozásnak az az eleme, amelyet elvárnánk. Az olvasó nemcsak az erőszak kegyetlenségével szembesül, hanem a gyilkos összevisszasággal is.
Mind a hóhérok, mind az áldozatok az ölés gyakorlati problémáival voltak elfoglalva, a végső kérdések nem foglalkoztatták őket. Kertész üzenete az, hogy az élet alkalmazkodás. A fogolynak az a képessége, hogy alkalmazkodjon az Auschwitzi körülményekhez, ugyanannak az elvnek a megnyilvánulása, amely a mindennapi életben az emberi együttélésben fejeződik ki.
Kertész Imre kapta az idei irodalmi Nobel-díjat
Az 1929-ben született író az első magyar, aki ebben az elismerésben részesülhetett. A Sorstalanság szerzője olyan jelöltek közül lett díjazott, mint az amerikai Philip Roth, John Updike és Thomas Pynchon, a dél-afrikai J. M. Coetzee és a szomáliai Nuruddin Farah.
A Svéd Akadémia sajtónyilatkozata:
A Svéd Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2002-ben Kertész Imre magyar írónak ítéli oda,
"Egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben".
Kertész Imre írói munkássága annak a lehetőségét vizsgálja, lehet-e még egyénként élni és gondolkozni egy olyan korszakban, melyben az emberek teljességgel alávetették magukat a hatalomnak. Könyveiben szüntelenül visszatér életének meghatározó élményéhez, Auschwitzhoz, ahová mint fiatal fiút a magyarországi náci zsidóüldözések idején vitték el. Auschwitz számára nem kivételes esemény, amely a Nyugat rendes történelmén kívül idegen testként létezik. Auschwitz a modern létben az ember lealjasodásának végső pontja.
Kertész első regénye, a Sorstalanság, a fiatal Kövesről szól, akit elfognak és koncentrációs táborba visznek. A fiú alkalmazkodik és túléli. A könyv elidegeníti a borzalmat, a táborok valóságát teljesen természetesnek veszi. Úgy tekint rá, akár a hétköznapokra, amelyekben bár a feltételek kegyetlenek, a boldog pillanatok mégsem hiányoznak. Köves egy gyerek szemével látja az eseményeket. Nem találja természetellenesnek vagy felháborítónak. Talán éppen az adja a leírás sokkszerű hitelességét, hogy hiányzik belőle az erkölcsi felháborodottságnak vagy a metafizikai tiltakozásnak az az eleme, amelyet elvárnánk. Az olvasó nemcsak az erőszak kegyetlenségével szembesül, hanem a gyilkos összevisszasággal is. Mind a hóhérok, mind az áldozatok az ölés gyakorlati problémáival voltak elfoglalva, a végső kérdések nem foglalkoztatták őket. Kertész üzenete az, hogy az élet alkalmazkodás.
A fogolynak az a képessége, hogy alkalmazkodjon az Auschwitzi körülményekhez, ugyanannak az elvnek a megnyilvánulása, amely a mindennapi életben az emberi együttélésben fejeződik ki.
Ezzel a gondolkodásmóddal a szerző egy eszmei hagyományhoz kapcsolódik, melyben élet és szellem ellentétben állnak egymással. Kaddis a meg nem született gyermekért - című regényében Kertész átfogóan negatív képet rajzol a gyerekkorról, és ebből az előtörténetből magyarázza a koncentrációs tábor paradoxális otthonosságát. Kíméletlen egzisztenciális elemzését avval tökéletesíti, hogy a szerelmet úgy ábrázolja, mint az alkalmazkodás legmagasabb stádiumát, a teljes kapitulációt az ember mindenáron való létezés-akarása előtt. Az ember szellemi mivolta Kertész szerint az életképtelenségében van. Az egyén tapasztalata az emberi közösség igényeinek, érdekeinek hátteréből nézve azonnal használhatatlannak mutatkozik.
A Gályanapló - című fragmentumgyűjteményben Kertész intellektuális bősége nyilvánul meg. "Az elméleti indoklások pusztán konstrukciók", írja, miközben mégis faradhatatlan párbeszédet folytat a nagy kultúrkritikai tradícióval - Pascallal, Goethével, Schopenhauerrel, Nietzschével, Kafkával, Camus-vel, Beckettel, Bernharddal. Lényegében Kertész egy egyszemélyes kisebbség. Kertész szerint a zsidóság fogalma nem közösségi hovatartozás, hanem az ellenség kikényszerítette meghatározás. Mindamellett, ennek a meghatározottságnak következményei miatt avatódott be az emberről s a jelenkorról szóló legmélyebb tudásba.
Azok a regények, amelyek a Sorstalanság-ot követték, azaz a A kudarc és a Kaddis a meg nem született gyermekért, kommentálják és kiegészítik az első könyvet. A kudarc-nak maga az első könyv is témája. Egy öregedő író avval tölti napjait, miközben Auschwitzról szóló regénye elutasítására vár, hogy Kafka-stílusában egy, a jelenben játszódó regényt ír, egy klausztrofóbikus leírást a szocialista Kelet-Európáról. Végül megkapja az értesítést, hogy az előbbi könyvet mégis kiadják, de akkor már csak ürességet érez. Az irodalmi vásáron kiállítva személye tárggyá válik, titkai banalizálódnak.
Kertész álláspontjának hajlíthatatlansága világosan felismerhető stílusában, amely olyan, mint a szépnövésű galagonyasövény: a gyanútlan látogató számára áthatolhatatlan és tüskés. Ezzel azonban feloldja az olvasót a kötelező érzelemnyilvánítás terhe alól, és a gondolkodás különleges szabadságára csábít.
[1/2] | ![]() |
|
|
![]() | ![]() |
Kapcsolódó írások:
Összefogás a Sorstalanság-filmért
Kertész Imre diplomata útlevelet kap
Kertész Imre nem akar közszereplő lenni
Kertész Imrét a II. kerület díszpolgárává avatják?
Kertész Imre budapesti díszpolgár lesz
Szobor készül Kertész Imréről
Hazaérkezett Kertész Imre Nobel-díjasunk
Film készül Kertész Imre Nobel-díjas regényéből
Színpadra kerül Kertész Imre regénye
Kertész miatt adómentes lesz a Nobel-díj
Kertész Imre művét a Nemzeti Alaptantervbe!
Gratulációk Kertész Imrének
Miniszterelnöki gratuláció Kertész Imrének
Kertész Imre is esélyes az irodalmi Nobel-díjra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06