null

Véget ért a moszkvai túszdráma - 118 túsz halt meg

A legfrissebb adatok szerint ötven csecsen terroristát öltek meg az orosz biztonsági erők, a Melnyikov utcai kultúrpalotában fogva tartott túszok kiszabadítása közben, viszont mintegy 100 túsz sorsáról nincs biztos információ.

2002.10.27 16:50, Forrás: MTI

Az épületet több mint 50 órán át hatalmukban tartó terroristák követelése az orosz csapatok csecsenföldi kivonása volt.

Három nagy robbanás és több lövés hallatszott kevéssel hajnali négy óra előtt a színház épületéből, amelyben a csecsen kommandó közel 700 túszt tart fogva. Az épület körül felsorakozott orosz erők nem nyitottak tüzet; a válságstáb megpróbált telefonkapcsolatot létesíteni a túszszedőkkel, de nem sikerült kiderítenie, mi történt - közölte Pavel Kudrjavcev, a válságstáb egyik tagja.

Kudrjavcev elmondta: két túszt - egy a fején megsebesült férfit, és egy haslövést kapott nőt - mentőautó szállított el a színháztól. Kisvártatva újabb nagy robbanás hallatszott; a helyszínen lévő újságírók szerint az épület előtt várakozó két harckocsi elhagyta addigi helyét, és orosz rohamosztagosok vonultak az épület irányában.

Az orvosok szerint, akik pénteken bejutottak a színházba, számos krónikus betegségben szenvedő ember van a túszok között, s egészségügyi szempontból a helyzet az épületben sokat romlott szerda este - a terroristák támadásának kezdete - óta. A fegyveresek pénteken 19 foglyot, többségükben gyermekeket, szabadon engedtek pénteken.

Eközben a csecsen kommandó megkezdte a színházban őrzött foglyok kivégzését - közölte az orosz kormány válságstábjának egyik tagja.

Miközben a terroristák tüzet nyitottak a foglyokra, két nőnek sikerült megszöknie. Ők sértetlenek maradtak. Az orosz biztonsági alakulatok megközelítették az épületet, erre robbanások hallatszottak a színház belsejéből - közölte Szergej Ignacsenko, a válságstáb tagja.

Külföldi áldozat nincs

Valamennyi külföldi túsz túlélte a moszkvai kultúrpalota szombat hajnali ostromát egy ausztrál diplomata szerint, aki a helyszínen vizsgálódott.

"Az orosz külügyminisztérium közlése és a saját vizsgálatunk szerint legfeljebb tíz túsz vesztette életét, amikor az orosz biztonsági erők megrohamozták a színházat" - mondta Kevin Magee, Ausztrália moszkvai nagykövetségének második embere a Reutersnak, hozzátéve: "legjobb tudásunk szerint egyetlen külföldi sincs a halottak között".

A csecsen felkelők által a színházban fogva tartott hétszáz túsz között mintegy 75 külföldi volt.

Hogy a túszok között is sok áldozata van az ostromnak, abból lehet következtetni, hogy több tucat mentőautó jelent meg a helyszínen. A katonák számos magatehetetlen testet hoznak ki az épületből, de egyelőre nem tudni, hogy halottakról, sebesültekről, vagy sokkot kapott, illetve a kommandósok által bevetett gáztól elkábult emberekről van-e szó. Láthatóan a sértetlen túszok is sokkos állapotban vannak. A hatóságok tucatnyi kórházat neveztek meg, ahova a sérülteket szállították. Reggeltől forró vonalak élnek Moszkvában, amelyeken a túszok hozzátartozói érdeklődhetnek szeretteik sorsáról.

Néhány terroristának sikerült elmenekülnie, hármat viszont már elfogtak közülük. Egyikük az épület körül álló nagyszámú újságíró között vegyült el, és mobiltelefonján segítőit akarta felhívni, amikor rajtaütöttek. Több túszt ruhátlanul hoztak ki, amiből arra lehet következtetni, hogy a maszkot és terepszínű egyenruhát viselő terroristák "civil" öltözékben akartak elmenekülni. A rendőrség átvizsgálja a színház körüli házakat, információk szerint ugyanis ott rejtőztek el a szökevények.

Vlagyimir Vasziljev orosz belügyminiszter-helyettes azt közölte, hogy az önként jelentkező terroristáknak garantálják az életben maradást. Az ITAR-TASSZ hírügynökség értesülése szerint már órákkal a kommandósok akciója után robbanás történt a színházépületben. Tény, hogy kultúrpalotát körbe vevő katonák és mentőautók rövid időre elhagyták a helyszínt.

Az orosz biztonsági szolgálat feltárta a moszkvai túszejtők csecsenföldi és külföldi kapcsolatait, és közölte, hogy azok kontaktusban álltak külföldi államok moszkvai diplomáciai képviseleteivel is. Ezt az ITAR-TASZSZ jelentette szombaton, a szövetségi biztonsági szolgálat (FSZB) munkatársaira hivatkozva.

Az orosz hadsereg különleges egységei szombat reggel nagyszabású tisztogató akcióba kezdtek Csecsenföldön, és három szakadár felkelőt megöltek a Groznijtól keletre lévő Novogroznyenszkij falunál az AFP szerint.

prev[2/4]next
  1. 1. oldal
  2. 2. oldal
  3. Újabb halott
  4. 118 túsz vesztette életét

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

A moszkvai színházfoglalást több hónapos munkával készítették elő Képriport a moszkvai túszdrámáról 2. rész Külföldi reagálások a túszdrámára Képriport a moszkvai túszdrámáról Megrohamozták a színházat, 90 túsz halt meg a mentő akcióban Nyilvánosságra hozták a terroristavezérrel készült interjút Négy túsz kiszabadult a terroristák fogságából Kivégezték egyik túszukat a csecsen fegyveresek A Kremlnek üzentek az emberrablók - egy túszt megöltek? 550 túsz van még a színházban, ahonnan robbanást hallottak

Belépés és regisztráció
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.