
A MÁV okozta bonyodalom már külföldre is átkígyózott
A csütörtök hajnalban azonnali hatállyal a forgalomból kivont Bz-motorkocsik teljes átvizsgálásra kerültek. A járatkimaradások országszerte felborzolták a közlekedők idegeit. A segítség nem maradt el, hiszen a Volán társaságok a honvédség és a határőrség egyaránt igyekezett a problémát enyhíteni.
2003.01.23 18:30, Forrás: MTI
Szombathelyen több buszra volt szükség a munkába indulók részére
A MÁV Szombathelyi Igazgatóságának illetékességi területén hét vonalon nem közlekednek a Bz-motorvonatok, az éjszaka folyamán pedig vonatpótló autóbuszok sem indultak. Szombathelyen a vasúttársaság, a Volán, és a Vas Megyei Védelmi Bizottság közös sajtótájékoztatóján csütörtökön arról is szóltak, hogy szükség esetén magántulajdonú autóbuszokat is bevonnak a tömegközlekedésbe. A szombathelyi igazgatóság területéhez a Nyugat-Dunántúl 5 megyéje tartozik.
A sajtóval ismertették, hogy a Szombathely-Kőszeg, a Körmend-Zalalövő, a Zalaegerszeg-Rédics, a Pápa-Csorna, a Pápa-Kisbér, a Hajmáskér-Lepség és a Környe-Pápa közötti vonalakon szünetel a vonatközlekedés. Húsz menetrend szerinti vonat marad ki, miután módosították a menetrendet a Győr-Veszprém, a Szombathely-Szentgotthárd, valamint a Székesfehérvár-Tapolca közötti vonalakat érintően.
Kivonták a cseh gyártmányú motorkocsikat a Győr-Veszprém, a Tapolca-Kesztely közötti vonalakról, valamint a Balaton partjáról is, ahol viszont a sebesvonatok minden állomáson megállnak. Bejelentették: csütörtökön délelőtt a MÁV személyszállítási szakigazgatóságának koordinálásával, a Határőrség, a Honvédség, valamint a katasztrófa védelmi igazgatóság segítségül felajánlott autóbuszainak igénybevételével részben felvették a forgalmat a Pápa-Csorna, Pápa-Veszprémvarsány, a Zalaegerszeg-Rédics és a Körmend-Zalalövő közötti vonalszakaszokon.
A helyi Volán-társaságok igyekeznek segíteni, részben saját járataik sűrítésével, illetve vonatpótló autóbuszokat beállításával. Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, a helyi védelmi bizottság vezetője kiemelte: ha szükséges, a későbbiekben akár a védelmi bizottság listáján szereplő magántulajdonban lévő autóbuszok is bevonhatóak lesznek a tömegközlekedés fenntartásába.
A védelmi bizottság elnöke ugyanakkor nehezményezte, hogy a MÁV csak éjfélkor adott tájékoztatást a vonatforgalom részleges szüneteltetéséről, sőt az érintett vonatpótló autóbuszok közlekedtetését sem szervezték meg Vas megyében. Elmondása szerint a védelmi bizottságnak kellett lépnie annak érdekében, hogy például a Kőszeg-Szombathely vonalon reggel 350 ember eljuthasson munkahelyére; egy szombathelyi menetrend szerinti autóbuszt indítottak el a munkásokért Kőszegre.
A Kőszeg-Szombathely közötti vonalon a Volán saját járatainak megerősítésével naponta 50 autóbuszt közlekedtet. A sajtótájékoztatón elhangzott az is a motorvonatok tengelyének meghibásodására egy november végi szerencsés kimenetelű vasúti baleset irányította a rá a figyelmet, ami Jánosháza közelében történt.
A tájékoztatás hiányossága Békés megyében is problémát okozott
Tanácstalanok a Körös Volán Rt. dolgozói, mert nem kaptak érdemi tájékoztatást a MÁV Rt.-től, hogy Békés megye mely településein válik szükségessé vonatpótló autóbuszok beállítására. Ezt Bárdos Erzsébet, a Körös Volán Rt. békéscsabai forgalmi vezetője közölte az MTI-vel csütörtökön.
Hozzátette: a kora délutáni órákra a Körös Volán Rt. megkapta ugyan a MÁV Rt.-től, hogy mely vonalakon nem közlekednek a vonatok, ám ennél részletesebb információval nem rendelkeznek, így nem tudják, mikor és hová kellene autóbuszokat vezényelniük. - Amikor a vasutasok több napon keresztül sztrájkoltak, arról tudtunk előzetesen, így minden különösebb gond nélkül gondoskodtunk az utasok elszállításáról - mondta.
A megyei buszvállalat minden esetre készenlétben áll, s ha "valakik" megmondják nekik, hogy pontosan hol kell gondoskodni mentesítő járatokról, akkor indulhatnak a buszok. Kaszai János, Vésztő polgármestere, a 150 tagot tömörítő Vasutas Települések Szövetségének elnöke is az előzetes tájékoztatás hiányát nehezményezte. Az MTI megkeresésére elmondta: már tavaly november óta ismert, hogy hibásak ezek a vasúti szerelvények, így a MÁV idejében felkészülhetett volna a vizsgálatokra.
A polgármester egyelőre reménykedik, hogy valóban a vizsgálatok indokolják a járatok leállítását, s nem arról van szó, hogy véglegesen le akarják állítani egyes mellékvonalakon a vasúti közlekedést. Információi szerint egyébként Vésztőn nyolc szerelvényt kell átvizsgálni a Szolnokról érkező szakembereknek, akiket a délutáni órákban várnak Vésztőre.
A kisgazda tagozat felháborodott, hogy a probléma miatt többen nem juthattak el munkahelyükre
A Fidesz parlamenti frakciójának kisgazda tagozata elfogadhatatlannak tartja, hogy a MÁV vezetése nem gondoskodott alternatív megoldásról a vasúti szárnyvonalakon a közlekedés szüneteltetése alatt.
Turi-Kovács Béla frakcióvezető-helyettes közleménye szerint a képviselőcsoport kisgazda tagozata az ország területéről olyan jelzéseket kapott, hogy a MÁV Rt. üzemeltetésében álló vasúti szárnyvonalakon a polgárok minden előzetes tájékoztatása nélkül szünetel a közlekedés, s különösen súlyos helyzet alakult ki az Orosháza-Szentes-Csongrád-Kiskunfélegyháza vonalakon.
"A kisgazda képviselők elfogadhatatlannak tartják, hogy a MÁV vezetése alternatív közlekedésről sem gondoskodott, a munkába indulók jelentős hányada nem jutott el munkahelyére" - írja Turi-Kovács Béla. A közlemény szerint már a Horn-kormány idején többször felvetődött a szárnyvonalak megszüntetésének ötlete.
"A Kisgazda Tagozat felszólítja a Medgyessy-kormányt, hogy a nemzetgazdasági szempontból is fontos szárnyvonalakat ne szüntesse meg, a szükséges beruházásokat és fejlesztéseket indítsa el" - zárul a közlemény.
Néhány településen az pótló buszok voltak a megmentők - Csongrád és Békés megye
A MÁV Rt. közlése szerint csütörtök délben már csak Csongrád és Békés megyében volt néhány olyan település, amely csupán vonatpótló autóbusszal volt elérhető. A vasúttársaság csütörtök hajnalban 34 vonalon azonnali hatállyal leállította Bz-motorkocsijait, ezért - a csütörtökön kora délután az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint - kisebb késésekkel és csökkentett járatsűrűséggel vonatpótló autóbuszokkal szállítják az utasokat:
a Pápa- Kisbér, a Pápa Csorna, a Körmend-Zalalövő, a Zalaegerszeg-Rédics, a Komárom-Pápa, a Hajmáskér-Lepsény, a Sárbogárd-Székesfehérvár, a Barcs-Villány, a Pécs-Pécsvárad, a Bátaszék-Palotabozsok, a Pécs-Mohács, a Diósjenő-Romhány, a Balassagyarmat-Ipolytarnóc és Aszód-Balassagyarmat állomások között, valamint a Kazincbarcika-Rudabánya, az Abaujszántó-Hidasnémeti, a Karcag-Tiszafüred, a Nyíregyháza-Nyíradony, a Mátészalka-Csenger és az Ohat-Pusztakócs-Nyíregyháza közötti vasútvonalakon.
A tájékoztatás szerint a nem említett mellékvonalakon, ahol csütörtök reggelig Bz-motorkocsik közlekedtek, a MÁV a járatok ritkításával fenntartja a közlekedést. Csütörtök délután minden mellékvonalon késésra kell számítani. A vasúttársaság szerdán késő este közölte, hogy a tengelyvizsgálatoknál gyakori repedések miatt azonnali hatállyal leállította és vizsgálatra visszahívta 219 darab, 20 éves átlagéletkorú, cseh gyártmányú motorkocsiját.
![]() | [3/5] | ![]() |
|
![]() | ![]() |
Kapcsolódó írások:
Káoszt okozott, hogy a MÁV 259 mozdonyt vont ki a forgalomból - a fennakadás még hetekig elhúzódhat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06