Lealázták az alelnököt és az ohiói kormányzót
Obama a republikánus házelnökkel vert agyon mindenkit
Egy párosban játszott és győzött a golfpályán Barack Obama amerikai elnök és John Boehner republikánus képviselőházi elnök a Joe Biden alelnök és John Kasich ohiói kormányzó alkotta duó ellen - írta vasárnapi számában a The Washington Post.
2011.06.19 20:03MTIA "golfcsúcs", ha nem is oldotta fel maradéktalanul az államadóssággal, a deficittel, az adósságplafonnal, vagy a líbiai katonai fellépés törvényességével kapcsolatos ellentéteket, de módot adott arra, hogy az amerikai belpolitikában szembenálló felek informális körülmények között válthassanak szót egymással. A 19 lyukas játszmában a felek úgy döntöttek, hogy a összecsapás nem egy demokrata-republikánus viadal lesz, hanem kétpárti párosok mérkőznek meg az Andrews légi támaszpont gyepén.
A játékosok így lehetőséget kaptak rá, hogy a golfkocsin ülve bizalmasan szót váltsanak egymással. Arról, hogy végül mire jutottak egymással, sem a hivatalos közlemények, sem a lapok nem számoltak be. Az eseményről készült fotók tanúsága alapján azonban az egy csapatba osztott politikai ellenfelek nem egyszer barátságosan hátba veregették egymást.
A végeredmény, vagyis a főnökök győzelme, legalábbis a játékosok rangsorolása alapján, némi meglepetést okozott. A négy politikus közül ugyanis messze Bident tartják a legjobb golfozónak, akit Boehner és Obama követ a sorban. Kasich, a képviselőház volt pénzügyi bizottsági elnökének képességei a lap szerint nem voltak ismertek a sportág szakértői előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


