Szárnyalt a München
Bayern-KO - Dzsudzsákék Londonban nyertek
A magyar védő nem játszott rosszul a Bayern elleni UEFA-kupa találkozón, legalábbis nem rosszabbul, mint bármelyik csapattársa.
2008.03.07 07:21nb1.huAnderlecht-Bayern 0-5
Nem ez lesz Juhász Roland legkellemesebb emléke, annyi biztos. A magyar védő nem játszott rosszul a Bayern ellen, legalábbis nem rosszabbul, mint bármelyik csapattársa, az 5-0-s vereség azonban véget vetett a belgák álmainak.
Pedig jól kezdett az Anderlecht, ám Altintop bombagólja hamar lecsillapította őket. Ekkor még összekapta magát a hazai csapat, kapufát is lőttek, időnként beszorította a Bayernt, ám a kissé talán túl szigorú kiállítás, és Toni lehetetlen helyzetből lőtt gólja eldöntötte a mérkőzést (0-2).
A második félidőben aztán a csereemberek, Klose és Podolski mellett Podolski is betalált, eldöntve ezzel vélhetően a továbbjutás sorsát is (0-5).
Tottenham-PSV 0-1
A holland bajnoknál Dzsudzsák Balázs a kispadon kapott helyet, ebből, és Lazovic mellőzéséből is arra lehet következtetni, hogy Vergoossen vezetőedző fél szemmel már az Ajax elleni rangadóra tekint.
Az eindhoveniek a magyar szélső nélkül is labda biztos, veszélyes játékot produkáltak, az első 30 percben nem engedték kibontakozni ellenfelüket.
A 34. minutumban aztán a vezetést is megszerezték a piros-fehérek, amit a gólszerző Farfanon kívül a bizonytalan Gilbertónak is megköszönhettek, aki csúnyán eladta a labdát. Innentől kezdve már inkább a londoniak akarata érvényesült, ami helyzetekben is meglátszott, Berbatovék körbelövöldözték a remekül védő Gomes kapuját. A második játékrész túlnyomó részében semmi érdemleges nem történt, elmaradtak a várt hazai rohamok.
Az utolsó 12 percben a vendégek háromszor is növelhették volna előnyüket, de egyik alkalommal sem tudtak túljárni Robinson eszén. A lefújás előtt, amikor már Dzsudzsák Balázs is a pályán volt - 5 percet kapott -, Ramos fiai előtt két lehetőség is adódott az egyenlítésre, de sem Berbatov, sem Keane nem tudott a hálóba találni. Előny a PSV-nél, azonban a visszavágó még tartogathat meglepetéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


