Nincs pacsi, vagy elmászkálás
Szurkolás helyett vasszigor: keményen őrzik az észak-koreai drukkereket
Az észak-koreai válogatott csak akkor találkozik külföldiekkel, ha pályára lép. A csapat szurkolóit a phenjani rezsim választotta ki, pár százan utazhattak el Dél-Afrikába.
2010.06.16 11:26MR1- KossuthÉszak-Korea 44 év után jutott ki a világbajnokságra, a válogatott a Brazília elleni bemutatkozó mérkőzésén tisztesen helytállt, 2-1-re kapott ki az ötszörös világbajnoktól. Ezt a teljesítményt azonban nagyon kevés észak-koreai szurkolhatta végig a helyszínen, már ha a feltűnően fegyelmezett, pirosba öltözött társaság reakcióit szurkolásnak lehet nevezni.
Miközben a csapat már a kijutással történelmet írt a 2010.es világbajnokságon, a nemzeti labdarúgó szövetség mindössze 1400 jegyet osztott szét. Sok jegyet kínai sporttisztviselők és utazási irodák kaptak, és csaknem ezer kínai táncost és zenészt mozgósítottak, hogy szurkoljanak Észak-Koreának.
Kína nem jutott ki a világbajnokságra, Észak-Korea egyetlen gazdasági és politikai támogatójaként azonban kötelességének érezte, hogy szurkolókkal képviseltesse magát a kommunista ország válogatottjának a meccsein.
A Brazília elleni meccset mintegy háromszáz észak-koreai szurkoló nézhette meg, mindegyiküket a phenjani kormány választotta ki, és Pekingen keresztül utazhattak el Dél-Afrikába, ahol addig maradhatnak, ameddig a csapatuk játszik. A legnagyobb lelkesedést az észak-koreai himnusz éneklésekor mutatták, egyébként meglehetősen passzívan követték a mérkőzés eseményeit, ami a brazilok zajos örömünnepe mellett különösen feltűnő volt.
Egymással alig beszéltek, és akkor kezdtek el „szurkolni”, amikor egy karmesternek tűnő honfitársuk erre jelet adott.
Az észak-koreai válogatott is sterilen el van különítve a világbajnokság forgatagától. Egy luxusszállodában laknak, elzárva a többi vendégtől, a sajtótájékoztatókon nem vesznek részt, az edzéseiket nem látogathatják külföldi újságírók.
Az észak-koreai médiajelenlét is eléggé szerény: két fotóst, két tévériportert és egy újságírót küldtek Dél-Afrikába.
Az egyébként kemény szabályokat diktáló FIFA is megadta magát az észak-koreai feltételeknek, és nem szankcionálta a válogatottat azért, mert nem áll a média rendelkezésére. A nemzetközi szövetség ráadásul nagyvonalúan ingyen adta át a phenjani állami tévének a meccsek közvetítését. Korábban Dél- Korea azt állította, hogy északi szomszédja illegálisan jutott a felvételekhez.
A vb leggyengébb csapatának kikiáltott Észak-Korea a legerősebbnek kikiáltott csoportban kell, hogy helyt álljon Brazília, Portugália és Elefántcsontpart mellett. Miközben a válogatott Dél-Afrikában próbál felnőni a feladathoz, addig a phenjani rezsim katonai következményeket helyezett kilátásba, ha az ENSZ ellenséges határozatot hoz vele szemben egy dél-koreai hajó elsüllyesztése miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06