Fel kell nőni a feladathoz
A Szávay-rejtély nyomában
Nem találja a formáját Szávay Ágnes. A világ élvonalába tavaly berobbant magyar teniszező februárban még döntőt játszott Párizsban, azóta azonban mind az öt tornáján már az első fordulóban búcsúzott.
2008.02.29 14:21MTISokan sokféleképpen magyarázták már a visszaesést, mi Temesvári Andreát, az egykori világrangalista-hetedik játékost kérdeztük a lehetséges okokról.
- Ági kicsit hamar került be a legjobbak közé, és talán még nincs felkészülve rá, hogy ekkora nyomás nehezedjen rá. Végre van egy magyar példaképünk, de fel kell nőni ehhez a feladathoz - mondta Temesvári, aki 1986-ban Martina Navratilova oldalán megnyerte a francia nyílt bajnokságot.
Hozzátette, nem hiszi, hogy Szávay elbízta volna magát, de ekkora sikert azért nehéz feldolgozni. - Felfelé játszani sokkal könnyebb, kiemeltként viszont mindenki nagyobb erődobással küzd ellene. Kitanulják Ági gyengéit, sokkal jobban odafigyelnek rá, most már a többi edző is járja a mérkőzéseit.
Ráadásul neki immár nemcsak magának és az edzőjének kell megfelelnie, hanem a menedzsmentjének is, mindazoknak, akik mögötte állnak. Ugyanakkor mi ezt vállaltuk, ez az életünk, s azért vagyunk profi sportolók, hogy ezt megtanuljuk kezelni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


