Hamarosan a pályán a berliniek kedvence
Dárdai gyógyul és bizakodik
Gyógyul hosszú sérüléséből Dárdai Pál, a Hertha BSC és a magyar válogatott labdarúgója.
2010.01.17 15:09MTIA kiváló középpályás - aki immár tizenharmadik éve a Hertha játékosa, és csupaszív játékáért a berlini szurkolók egyik legnagyobb kedvence - az MTI-nek adott vasárnapi nyilatkozatában nagy örömmel nyugtázta, hogy a Bundesliga szombaton kezdődött tavaszi fordulójában a sereghajtó megszerezte hosszú idő óta első győzelmét, idegenben fektetve kétvállra a szintén gyengélkedő Hannovert (0-3).
"A csapat kifejezetten jól játszott, a három gólon kívül több veszélyes támadást is vezetett, a télen igazolt játékosok egytől-egyig nagy erősítést jelentettek - értékelt Dárdai, aki sérülése ellenére a társakkal tartott Hannoverbe. - Ha a következő két hazai meccsen újabb pontokat szerzünk, megkezdhetjük a felzárkózást. A jó start mindenesetre erőt és önbizalmat adhat, így a szezon végén legalább az osztályozókra elegendő helyezést érhetünk el. Minden máshoz már csoda, illetve nagy szerencse kell."
A berliniek magyarja hozzátette, hogy rendkívül lassan ugyan, de gyógyul a november óta tartó, makacs bokasérülése. Jövő hét elején már elkezdheti a labdás edzéseket, egy hétig még külön tréningezik, de azután már csatlakozhat a többiekhez.
"Ha minden rendben megy, három-négy hét múlva már ismét a pályán lehetek" - jelentette ki.
A pécsi származású labdarúgó vasárnap egyébként a magyar pavilon vendége volt Európa legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari vásárán, a Grüne Wochén (Zöld Hét).
Magyarország a kiemelt vendég az idei eseményen, amely fő profilja mellett a kultúrára és az idegenforgalomra is nagy súlyt helyez. A magyar szervezők szülővárosa és egyben az európai kulturális fővárosi szerepet betöltő Pécs, továbbá Magyarország népszerűsítése érdekében hívták meg a csaknem 5 milliós Berlinben ismert és megbecsült Dárdait, aki több mint egy órán keresztül autogramokat osztott, továbbá Pécsről - illetve a Hertha esélyeiről - tájékoztatta az érdeklődőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


