Riquelme Magyarországon
Brazília ellen készítjük fel az argentinokat
június 4-én Magyarországra érkezik a világ jelenlegi legjobb válogatottja, lévén az argentinok vezetik a FIFA-világranglistát.
2008.02.12 17:33nb1.huA szervezők szándéka az, hogy a magyar válogatott visszavágjon a "gauchóknak" az 1978-as világbajnokság nyitómeccsén elszenvedett vereségért. A mai sajtótájékoztatón a szervezők bejelentették, hogy az argentinok ezzel a meccsel készülnek két fontos vb-selejtezőjükre, mert a mienk után Ecuador és Brazília ellen játszanak tétmeccseket.
Az eseményen a magyar csapatot képviselő Szekeres Tamás technikai igazgató kijelentette, válogatottunk mindenképpen a győzelem reményében lép majd pályára. Fontos információ, hogy az argentinok a megállapodás értelmében a legerősebb csapatukkal érkeznek majd Budapestre.
Az ügyre természetesen majd visszatérünk (egy szerencsés magyar szurkoló egyébként majd ellátogathat az általa kiválasztott argentin játékos klubjához, ahol közös fotózáson vehet részt a kedvencével, sőt, még a bajnoki meccsét is elithelyről nézheti majd meg), de az előre megadott játékoskeretüket elnézve kijelenthetjük (a listát hamarosan leközöljük), hogy a tervek szerint Juan Román Riquelme zsenialítását is megcsodálhatják majd a magyar szurkolók.
Ő a legutóbbi meccsen nem volt itt, de például Lionel Messi, Hernán Crespo és Roberto Ayala akkori csapatkapitány is arról beszélt, hogy nélküle nem az igazi a válogatottjuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


