A legendás kapus elhagyhatta a kórházat
Grosics: nagyon sokat segített az a szeretet és aggódás
Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás labdarúgója kedd délelőtt elhagyhatta a Kútvölgyi Kórházat, ahova január 24-én tüdőproblémákkal került be.
2008.02.12 10:39MTIA 82 éves kapus a Ferencváros melegítőjében és rajta egy köntösben fogadta az érdeklődőket. Mint mondta, "még nagy dolgokat szeretne megélni". "Elsőként a politikai változásokat említeném, amely az egész nemzetet érinti, másodikként a magyar futball újbóli felemelkedését, harmadrészt pedig a családi szeretetet megőrzését, ami jelenleg is körülvesz" - mondta Grosics rögtönzött sajtótájékoztatóján.
A Fekete Párduc újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy azért van rajta a Ferencváros melegítője, mert pár hete a zöld-fehér klub hivatalosan leigazolta, ezzel emlékezve arra, hogy 1962-ben ezt az akkori politikai vezetés megakadályozta. Nevetve hozzátette, azt nem tudja, cserejátékosnak, vagy csak egy kezdőrúgás elvégzésére szerződtették.
"Nagyon sokat segített az a szeretet és aggódás, amit végig éreztem a kórházban, és ez még akkor is így van, ha ebből a szakaszból jó pár nap kiesett az emlékezetemből" - mondta Grosics, aki nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az Aranycsapat másik élő tagja, Buzánszky Jenő is meglátogatta. Grosicsot felesége vitte haza a kórházból, ahova jövő héten kell visszamennie kontrollra. A 82 éves sportembert január 24-e óta kezelték a Kútvölgyi Kórházban, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Múlt szerdáig az intenzív osztályon feküdt, ám azóta az állapota sokat javult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


