Edzés Cipruson
Várhidi harmadik debütálása - mire megyünk Szlovákia ellen?
A küldöttség tagjai elfoglalták szálláshelyüket, majd Várhidi Péter szövetségi kapitány edzést vezényelt játékosainak.
2008.02.05 08:26mlsz.huVálogatottunk hétfőn délután a terveknek megfelelően megérkezett Limasszolba, ahol szerdán, magyar idő szerint 18 órakor barátságos mérkőzést játszik Szlovákiával. A küldöttség tagjai elfoglalták szálláshelyüket, majd Várhidi Péter szövetségi kapitány edzést vezényelt játékosainak.
A jó hetvenperces foglalkozáson minden kerettag részt vett. Priskin Tamás kisebb sérülése miatt a bemelegítést követően külön gyakorlatokat is végzett, de a közös játékba már ő is bekapcsolódott. Az edzés programjában sok páros és csoportos gyakorlat szerepelt, majd több mint félórás, jó hangulatú kétkapus játék következett.
Az általános vélemény szerint annak ellenére, hogy a hétvégén szinte mindenki bajnokit játszott és kétszer is utazott - haza, majd Ciprusra -, valamennyi labdarúgónk biztatóan mozgott. Bár a tréning helyszíne ezúttal egy viszonylag gyenge talajú pálya volt, a helyiek ígéretet tettek arra, hogy kedden kifogástalan felkészülési lehetőségről gondoskodnak nemzeti csapatunk számára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


