Vasárnap utoljára szurkolhatnak nekik tétmeccsen
Búcsúzik Maldini, Nedved és Figo
Noha sok kérdés már nem maradt az olasz labdarúgó-bajnokság vasárnapi utolsó fordulójára, mégis emlékezetes lesz a játéknap, jelen állás szerint ugyanis Paolo Maldinit és Pavel Nedvedet is ezúttal láthatják utoljára tétmeccsen a szurkolók.
2009.05.29 14:03MTIEgészen biztosra vehető, hogy az AC Milannal 24 év alatt többek között öt Bajnokok Ligáját, illetve BEK-et nyert 40 éves Maldini számára valóban ez lesz az utolsó mérkőzés, amely már csak azért is fontos a számára, mert múlt vasárnap nem volt örömteli a hazai búcsú AS Roma ellen. A piros-feketék szurkolóinak egy kisebb csoportja ugyanis egy "Köszönjük Kapitány! A pályán Te voltál az örök bajnok, de megtagadtad a tiszteletet azoktól, akik gazdaggá tettek" - feliratú transzparenst függesztettek ki - az egyébként vesztes - meccs lefújása után.
A 125-szörös válogatott hátvédnek nagyon rosszul esett az üzenet, s noha a 70 ezer néző közül csupán néhány száz drukker tüntetett ellene, nehezen emészti meg a történteket, s az különösen bántja, hogy a klub vezetőségéből senki sem kelt a védelmére. "Megsebeztek vasárnap, s az együttes vezetőinek hallgatása különösen elszomorít" - panaszkodott a 902. Milan-mérkőzésére készülő legendás futballista, aki a BL-sikerek mellett hét bajnoki, illetve egy Olasz Kupa-győzelmet ért el klubjával. A válogatottsági csúcstartó, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Maldini egyáltalán nem jókedvűen várja tehát a zárófordulót.
A Juventus cseh aranylabdása szintén már tavaly nyáron bejelentette, hogy ez lesz az utolsó szezonja, s elhatározását mostanáig hivatalosan még nem változtatta meg. Azért a "még", mert ugyan ennél tökéletesebb párosítást utolsóra el sem képzelhetne magának a 36 éves középpályás - hiszen a Juve azzal a Lazióval találkozik, melynél öt szezont töltött el, mielőtt 2001-ben Torinóba igazolt volna -, a helyi sajtó egyre biztosabban állítja, hogy még egy évet elvállal az ősszel biztosan a BL-főtáblán érdekelt Zebráknál.
Ezt arra alapozza, hogy a tavasszal csapata egyik legjobbja volt. Nedved a torinóiakkal négyszer nyert bajnokságot, melyből kettőt a 2006-ban kirobbant bundabotrány miatt később elvettek a csapattól. A Juventusszal legnagyobb nemzetközi sikere a Bajnokok Ligája-döntő volt 2003-ban, a Lazióval ugyanakkor megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját, melynek utolsó gólját ő szerezte az 1999-es fináléban.
A bajnok Internazionale aranylabdása, Luis Figo is elköszönni készül, igaz, ő még a jövőben is játszani szeretne, ám már nem Olaszországban. A 36 éves portugál az Atalanta elleni találkozón búcsúzhat el a drukkerektől.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


