A hatodik kör
McCabe back - a 13 Fradi-pályázó
Mind a 13 meghívott pályázó átvette az Üllői úti FTC-ingatlan értékesítésére immár hatodik alkalommal kiírt pályázat írásos anyagát, közülük a legutóbb jelentkező Kevin McCabe, a Sheffield United tulajdonosa már jelezte, ő ismét indul.
2008.01.28 13:25MTIA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy péntekig valamennyi meghívott átvette a dokumentációt, ugyanakkor arról számolt be, hogy egyelőre - vélhetően az idő rövidsége miatt - hivatalosan még senki nem jelentkezett.
Száraz Gábor hozzátette, az írásos pályázat már olvasható az MNV honlapján, illetve megjegyezte, az eredetileg február 13-ára kiírt leadási határidőt 9-ére, azaz a törvény által engedélyezett legkorábbi napra kívánják előrehozni, s ennek jelenleg vizsgálják a jogi lehetőségeit. Rieb György, az FTC elnöke vasárnap arról számolt be a klub honlapján, hogy McCabe ismét pályázik.
"Mondhatom úgyis, hivatalos információ, hogy Kevin McCabe cége részt kíván venni a következő pályázaton is. Ezt ő maga jelentette be" - mondta Rieb, aki jelenleg több ferencvárosi vezető társaságában Sheffieldben tartózkodik és hétfő este érkezik vissza Magyarországra.
A mostani, zártkörű pályázatra azok a cégek kaptak meghívást péntekig, amelyek az eddigi öt alkalommal már pályáztak vagy kaptak meghívót. A kiírásban újdonságként szerepel, hogy a vevőnek sportszakmai koncepciót kell benyújtania, valamint garanciát kell vállalnia arra, hogy 25 évig használati lehetőséget biztosít az FTC szakosztályai részére. Sikeres pályázat esetén eredményhirdetés február végére várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


