Sport

Átadták a megújult Véső úti Sportközpontot Szolnokon

Állítólag ez nem valósulhatott volna meg, ha nem Szalay Ferenc a város polgármestere.

2024.04.27 03:48MTI

A sport jellemformáló, olyan erényekre tanít, amelyek aztán az egész élet során elkísérhetnek és a legnagyobb küzdelmekben segítenek, ilyen az alázat, a kitartás, a fegyelem és az együttműködés - mondta Schmidt Ádám a megújult Véső úti Sportközpontot ünnepélyes átadásán pénteken Szolnokon.

A sportért felelős államtitkár beszélt a város neves sportolóiról, az eseményen jelen lévő B. Nagy Pál, olimpiai bajnok párbajtőrvívóról, Szolnok díszpolgáráról, akiről elnevezték a Véső úti sportcsarnokot, és Kanizsa Tivadarról, a Szolnoki Dózsa kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázójáról, aki szakmai vezetőként is irányította a klubot. Kiemelte, a két példa is jól mutatja, hogy a sport milyen erényekre tanít, de ereje ennél jóval nagyobb.

Hozzátette, Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere "a sportból érkezett, a sportot érti és a sportot sokszor erején felül is támogatja". Hangsúlyozta, nagyon nagy dolog, hogy ebben a városban ilyen sportélet lehet, hogy ennyi fiatal sportolhat, és meggyőződése, hogy ez nem valósulhatott volna meg, ha nem Szalay Ferenc a város polgármestere.

Schmidt Ádám kiemelte, a sportirányításban igyekeznek hangsúlyt fektetni arra, hogy finomítsanak azon a "kicsit téves" beidegződésen, amely szerint a sport csak versenysportban és a legmagasabb szintű eredményekben mérhető. "A sport ennél sokkal több, erre hívják fel sok helyen a figyelmet"- fogalmazott. Nagyon fontosnak nevezte, hogy a pénteken átadott sportközpont a versenysporton túlmenően a közösségi sportot is támogassa.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a város alapstratégiái közé tartozik az egészséges életmódra nevelés. Kiemelte a magas színvonalú oktatási rendszer és sport szerepét, annak közösségi erejét. Megemlítette: a városból indult a mindennapos testnevelés, a szolnoki gyerekek nagy része sportol. A sportközpont kialakítása egyben egy városrész rehabilitációját is jelenti, az egész környék megújult, a környező lakóépületek értéke is nőtt, a térség bel- és csapadékvízvédelmi fejlesztése is megvalósult - közölte.

Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a sportközpont hat teljesen különböző projektből épült meg. Megújult, kibővült a B. Nagy Pál Sportcsarnok, egy teljesen új vívóteremmel és felújított kosárlabdateremmel. Emellett küzdősport-termet, atlétikai centrumot, rendezvényteret, úszómedencét és fürdőt, valamint szálláshelyeket magában foglaló sportközpont létesült. A létesítmény ma több sportág utánpótlás-nevelését szolgálja, miközben az élsportolók is kimagasló körülmények között készülhetnek ott - jelezte.

A Véső út és térsége fejlesztésére mintegy 5,5 milliárd forintot fordítottak állami és európai uniós forrásokból.

Az eseményen többek mellett jelen volt Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, fideszes országgyűlési képviselő is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.