Labdarúgás
MOL Magyar Kupa - Három első osztályú párharc a nyolcaddöntőben
Három első osztályú párharcot is rendeznek a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, ezek közül kiemelkedik a bajnokságban címvédő Ferencváros és a Debrecen csatája.
2024.02.26 21:30MTIA két csapat bő két héttel ezelőtt az OTP Bank Ligában találkozott egymással, akkor a Dejan Stankovic vezette fővárosiak Varga Barnabás és Kristoffer Zachariassen góljával, hátrányból fordítva diadalmaskodtak. A hétvégén mindkét gárda fontos győzelmet aratott, a Debrecen a negyedik helyen álló Puskás Akadémia ellen nyert, és közelítette meg két pontra a felcsútiakat, míg az FTC ősi riválisa, az Újpest otthonában tartott gálaelőadást szurkolóinak, 5-0-ra kiütve a lila-fehéreket.
A nyolcaddöntős programot kedden nyitó Diósgyőr és kupacímvédő ZTE a bajnokságban a nyolcadik és kilencedik pozíciót foglalja el, ugyanakkor a zalaegerszegiek sokkal jobb formában vannak. Idei öt meccsükből egy döntetlen mellett négyet megnyertek, míg a miskolciak ugyanebben a periódusban csak egyszer tudták begyűjteni a három pontot, igaz, szombaton 4-0-ra diadalmaskodtak a Fehérvár felett.
Az Újpest egy másik zöld-fehér csapat, az OTP Bank Ligában listavezető Paks ellen javíthat.
Az M4 Sport kedden a Diósgyőr-ZTE, szerdán a Debrecen-FTC, csütörtökön az Újpest-Paks találkozót élőben közvetíti, utóbbi összecsapást követően pedig megtartják a negyeddöntő sorsolását is.
A nyolcaddöntő programja:
kedd:
Diósgyőri VTK-Zalaegerszegi TE FC 17.30
szerda:
Mezőörs KSE (megyei I.)-Vasas FC (NB II) 13.00
HR-Rent Kozármisleny (NB II)-MTK Budapest 17.00
Veszprémi SC (NB III)-Kecskeméti TE, Ajka 17.00
Tiszakécskei LC (NB II)-Kisvárda Master Good 18.00
Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 19.00
csütörtök:
Szentlőrinc (NB III)-Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) 13.00
Újpest FC-Paksi FC 19.00
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06