Sport
Magyar-montenegrói - Rossi: az ünnep győzelemmel lenne igazán szép
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint fontos a magyar labdarúgó-válogatott számára, hogy vasárnap Montenegró ellen az utolsó selejtezőmérkőzésen győzelemmel ünnepelje meg a csütörtöki kijutását az Európa-bajnokságra.
2023.11.19 13:36MTI"Az Eb-részvétel kiharcolása ugyan felszabadulttá teszi az embert, de ahogy a barátságos meccsek előtt is mondom, amikor válogatott mezt magukra öltik a játékosok, akkor nincs tét nélküli találkozó. Ráadásul telt ház előtt lépünk pályára, a szurkolók szeretnék megünnepelni a kijutást, ez pedig győzelemmel lenne igazán szép" - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal rendelkező olasz szakvezető.
Az 59 éves tréner az MTI érdeklődésére arról is beszélt, hogy az összecsapás ráadásul nem is tét nélküli, mivel a nemzeti együttesnek jól jönne, ha csoportelsőként végezne, mert akkor december 2-án a második kalapból várná a hamburgi sorsolást.
"Ezek mind olyan számok, amelyek miatt a srácok munkáját el kell ismerni. Ezt megtettem én is feléjük" - mondta a 11 mérkőzés óta tartó veretlenség kapcsán Rossi, akinek csapata 1976 után produkálhat olyan naptári évet, melynek során nem kap ki. "Az előző két meccsen kicsit döcögősebben mentek a dolgok, de szerencsére a végére minden kiegyenesedett. Azt viszont érdemes megemlíteni, hogy minden egyes meccs meghatározhatja a jövőnket. Például ha két napja a 97. percben nem egyenlítünk és így veszítettünk volna Bulgáriában, majd vasárnap Montenegró ellen is, akkor az teljesen átírta volna a selejtezőcsoport értelmezését és a csapat eredményességét is".
Rossi kifejtette, ünnepre számítanak, mert elérték a célkitűzésüket. Úgy vélte, megható lesz számára a meccs, mert ilyen helyzet nem minden nap adódik. Hozzátette, arra készülnek, hogy méltóképpen zárják le a sorozatot a pályán, a Puskás Arénában oda kell tenniük magukat, hogy megtartsák a szurkolóikat és megőrizzék a válogatottat körülvevő hangulatot, melynek nagy szerepe van a sikerekben. Hangsúlyozta, "ezt a légkört a lehető legtovább fent kell tartani".
"Ennek és a következő nemzedéknek a leghatásosabb üzenet az lenne, ha Magyarország vb-re is kijutna, amire legutóbb 1986-ban volt példa. Ez a legfőbb célunk, amivel végérvényesen végbemenne a rendszerváltás a magyar futballban, de ettől még messze vagyunk" - mondta a jövőt illetően Rossi, egyúttal gratulált Csányi Sándornak, a magyar szövetség elnökének, hogy regnálása alatt a válogatott immár sorozatban harmadszor jutott ki a kontinensviadalra. "Köszönöm neki a bizalmat, voltak olyan pillanatok, amikor ez a bizalom meginoghatott volna. A szövetség sokat tesz az új generáció bevonásáért, rengeteg gyerek van a lelátókon, akik a jövő bajnokai lehetnek".
Rossi elárulta, legalább három változás lesz a szófiai kezdőcsapathoz képest. A kezdőből kikerülők egyike a kiállított Kerkez Milos, rajta kívül további két-három cserén gondolkodik. Ezt azzal indokolta, hogy Montenegró ellen máshogy kell játszani és más karakterekre van szükség, mint Bulgária ellen.
A játékosok részéről a 21 éves Balogh Botond felidézte, hogy a lefújás után már a pályán előtörtek az érzelmek, utána az öltözőben és a repülőúton is folytatták az ünneplést, de péntektől kizárólag a vasárnapi mérkőzésre összpontosítottak.
"Montenegrónak még van esélye a kijutásra, így biztosan nagyon keményen beleáll a meccsbe. Agresszív, harcos csapat, amely kevés területet ad az ellenfélnek" - mondta a Parma egyszeres válogatott védője, aki saját bevallása szerint folyamatosan azon dolgozik, hogy olasz klubcsapatában minél többet futballozzon, így készen álljon majd, amikor Rossitól esetleg lehetőséget kap a nemzeti együttesben is.
A holland Danny Makkelie sípjelére a Puskás Arénában vasárnap 15 órakor kezdődik a magyar-montenegrói mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít. A nemzeti együttes döntetlennel bebiztosítaná a csoportelsőségét, mellyel december 2-án a második kalapból várhatná a hamburgi sorsolást.
A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint: Dibusz - Botka, Lang, Szalai A. - Nego, Nagy Á., Styles, Nagy Zs. - Kalmár, Szoboszlai - Gazdag
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:11 Duna House: a fiatalok az első lakás vásárlásához szükséges önerőt hitelek segítségével is kiegészíthetik
- 22:10 Iszapömlés - Rétvári Bence: példaértékű a katasztrófát követő összefogás
- 21:40 MTVA: a közmédia visszautasítja az erőszakos követeléseket
- 20:08 Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból
- 18:12 Magyar Péter a 'propagandamédia' termékeinek bojkottjára szólított fel
- 18:07 Kielemzik az emberi élet meghosszabbításának lehetőségeit
- 16:04 IDF: a Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők a libanoni szárazföldi hadműveletben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06