Sport
Koccanásos baleset történt a Nemzeti Atlétikai Központ folyosóján - videó
Két elektromos kiskocsi ütközött.
2023.08.25 09:04MTITovább szigorították a Nemzeti Atlétikai Központ területére vonatkozó közlekedési szabályokat a szervezők a budapesti atlétikai világbajnokságon történt csütörtöki koccanásos baleset után.
"Szigorú szabályok vonatkoznak a közlekedésre a Nemzeti Atlétikai Központ területén. A versenyzőket 26 elektromos autó szállítja, amelyek több ezer kilométert tettek már meg a világbajnokság kezdete óta. A koccanásban érintett jármű sofőrjét két nap pihenőre küldték, a közlekedési szabályokat pedig tovább szigorította a szervezőbizottság" - áll a szervezők közleményében, amelyben jelezték, az eddigi 19 km/órás sebességhatárt 15-re csökkentették, az útvonalakon pedig fizikai elválasztást építenek ki a sávok közé. A kereszteződésekben péntek hajnaltól forgalomirányítók segítenek.
A koccanásos baleset csütörtök este történt. Az egyik elektromos kiskocsin versenyzők utaztak, akik ezután mindannyian rajthoz álltak. Egy sportolót az egészségügyi stáb megvizsgált, majd ő is részt vett a 200 méter elődöntőjének utolsó futamában. A másik járműben utazó egyik segítő horzsolásos sérülést szenvedett. A szervezőbizottság sajnálatát fejezte ki az eset miatt.
What in the world was this??
— Blaynos (@Blaynos14) August 24, 2023
A buggy collision with the 200m athletes, including Noah Lyles.#Budapest2023 #WorldAthleticsChamps pic.twitter.com/yDgTSWpIzf
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Orbán Viktor: az első hó leesett, a budapesti közlekedés elesett - videó
- 9:08 Konferencia-liga - Sigér: nagyon kellett már ez nekünk
- 8:55 Orbán Viktor: 2024 reményteljes év lesz
- 7:59 Ónos eső - Lezárták a Normafát a balesetek megelőzése érdekében
- 7:57 Havazás/Ónos eső - OKF: jellemzően árokba csúszott, elakadt járműveket kellett menteni
- 7:42 Vége a tűzszünetnek, folytatódnak a harcok Izrael és a Hamász közt
- 7:30 Hazatért az izraeli túszok hetedik csoportja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06