Sport
Nyugtalanító részletek: megfenyegették eltűnése előtt a volt zalaegerszegi focistát
Meghiúsult klubváltás állhat a háttérben?
2023.08.24 20:17ma.huMint ismeretes, a horvát élvonalbeli Gorica frissen igazolt iraki-svéd játékosa, a legutóbb Zalegerszegen szerepelt Hameed Abdullah Talal rejtélyes körülmények között eltűnt Magyarországon.
A 27 éves támadó múlt szombaton Horvátországból Budapestre utazott, hogy a szükséges iratokat magával vigye új klubjához, de hétfő óta nem adott életjelet magáról. A szélsőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága is keresi, miközben édesapja a svéd Aftonbladetnek beszélt fia eltűnéséről.
"Múlt héten Abdullah nagyon aggódott. Depressziósnak és labilisnak tűnt, de először nem akart mindent elmondani. Azt mondta, valami történhet - idézi az apa szavait a csakfoci.hu.
A férfi szerint egy átigazolással kapcsolatos vita állhat fia eltűnésének hátterében. A nyáron ugyanis Abdullah egy másik klubbal is tárgyalt, de végül visszalépett a megállapodástól.
"Két ember jött a szállodába, ahol akkoriban megszállt. Az egyikük megfenyegette, hogy késsel leszúrja. Valaki, aki a szállodában dolgozott, hívta a rendőrséget, akik néhány perc múlva megérkeztek, és elvitték a férfiakat. Ezután a fiam megijedt" - idézte fel a thrillerbe illő eseményeket az apa.
A fiút ezek után telefonon hívta fel valaki, aki 50 ezer eurót követelt a klub nevében kártérítésként a visszamondott leigazolás miatt. Abdullah közölte vele, hogy nem fog fizetni.
Az édesapa bízik a magyar rendőrök munkájában, és - jobb híján - reménykedik benne, hogy hamarosan előkerül a fia. Abdullah Hameed Talal korábban több magyar csapatban is játszott, így Mosonmagyaróváron, a TFSE-ben, az Inter CDF-ben, legutóbb pedig a Zalaegerszegi TE második csapatában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06