Sport
Montenegrói-magyar - Rossi: azért jöttünk, hogy megpróbáljunk nyerni
A világranglista szerint mi vagyunk az esélyesek, de ezzel nem lehet meccset nyerni.
2023.06.17 16:06MTIMarco Rossi szövetségi kapitány nehéz mérkőzésre számít, de kijelentette, a magyar labdarúgó-válogatott azért érkezett Montenegróba, hogy megnyerje a szombati Európa-bajnoki selejtezőmérkőzését.
"Egy meccsen semmit nem jelent, hogy előrébb állunk a világranglistán. Ezt mi is megmutattuk például Németország és Anglia ellen. Éppen ezért nagyon alázatosnak kell lennünk, ráadásul olyan kiváló játékosai vannak az ellenfélnek, mint Stevan Jovetic vagy éppen Stefan Savic" - mondta pénteki, podgoricai sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető arra utalva, hogy bár a magyar csapat 33. a nemzetközi szövetség lajstromában, a montenegrói pedig csak a 69., de így is olyan futballistái vannak, mint a Hertha BSC támadója és az Atlético Madrid védője.
Az 58 éves szakember a kezdőcsapatot firtató kérdéseket elhárította, csak annyit mondott, hogy a keretből mindenki egészséges és bevethető, illetve megjegyezte, nem csak a kezdő tizenegy fontos, mert irányítása alatt nagyon sokszor éppen a cserék tudták eldönteni a mérkőzést.
"A montenegrói válogatott tapasztaltabb és fizikálisan nagyon erős játékosokból áll. Nem könnyű ellene futballozni, de a lehető legjobban felkészültünk. Azért jöttünk, hogy megpróbáljunk nyerni" - beszélt Rossi az ellenfélről az MTI érdeklődésére.
Gazdag Dániel vegyes emlékeket őriz Montenegróról, mivel négy éve éppen Podgoricában mutatkozott be a nemzeti együttesben, ami nagy büszkeséggel tölti el, azonban az eredmény miatt maradt benne hiányérzet a debütálásával kapcsolatban. Reményei szerint "második nekifutásra sikerül győzni".
"Kompakt csapat, amely jól védekezik, de ez ránk is jellemző. Talán támadásban mi jobbak vagyunk. A világranglista szerint mi vagyunk az esélyesek, de ezzel nem lehet meccset nyerni, minden egyes alkalommal ki kell menni a pályára és ott kell győzni" - hasonlította össze a két csapatot a Philadelphia Union középpályása, aki kifejtette, tudja, mit hogyan csináljon a gyors átállás érdekében, így százszázalékosnak érzi magát.
Gazdag úgy vélte, az ellenfél játékosai szándékosan nem provokálnak majd, ugyanakkor hozzátette, a montenegróiak stílusa kifejezetten kemény és agresszív. A 11 ezer néző befogadására alkalmas Városi Stadion pályájáról szólva kijelentette, vannak nála szebbek, jobbak, modernebbek, de a fű minősége rendben van.
A szombaton 18 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetíti.
A magyar labdarúgó-válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint: Dibusz - Lang, Orbán, Szalai - Bolla, Nagy Á., Styles, Kerkez - Sallai, Szoboszlai - Ádám
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:42 Megölték a Hamász két libanoni parancsnokát a hajnali légi támadás során
- 6:11 Duna House: a fiatalok az első lakás vásárlásához szükséges önerőt hitelek segítségével is kiegészíthetik
- 22:10 Iszapömlés - Rétvári Bence: példaértékű a katasztrófát követő összefogás
- 21:40 MTVA: a közmédia visszautasítja az erőszakos követeléseket
- 20:08 Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból
- 18:12 Magyar Péter a 'propagandamédia' termékeinek bojkottjára szólított fel
- 18:07 Kielemzik az emberi élet meghosszabbításának lehetőségeit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06