Gyász
Sisak, kesztyű és még gyógyszer is volt Suhajda Szilárd sátrában
Hiába találták meg a hegymászó felkutatására indult serpák Szilárd felszerelését, ő maga nincs meg.
2023.05.29 09:12ma.huMint ahogyan arról a ma.hu is beszámolt, a magyar hegymászó felkutatására pénteken egy három főből álló serpa-csapat indult útnak, de nem jártak sikerrel, Szilárd azóta sem került elő.
Mikel serpa is részt vett a kutatásban, a történtekkel kapcsolatban vasárnap magyar idő szerint valamivel délelőtt fél 11 előtt a Világgazdaság megkeresésére sajnálattal közölte: Biztos, hogy Szilárd nem él, nagyon sajnálom.
Suhajda Szilárdot utoljára 8750 méteres magasságában látták, a mentőcsapat pedig minden erejével azon volt, hogy lejuttassa őt a hegyről, de küldetésük kudarcba fulladt. Mikel leszögezte, ők minden tőlük telhetőt megtettek, de mindössze Szilárd sátrát találták meg, 4-es táborban, körülbelül 7950 méteren, amiben sisak, kesztyű és gyógyszerek voltak, ezeket lehozták.
Azóta mindhárom serpa biztonságban visszatért az expedícióból, de nagyon elfáradtak, hiszen Mikel és egyik társa, Gelje serpa szűk 20 óra alatt jutottak fel 8800 méteres magasságba, mikor normál esetben ez 4 teljes napot venne igénybe.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:10 Az Európa Tanács a kitoloncolások megszüntetésére szólította fel Magyarországot
- 6:53 Eurostat: tovább emelkedett az EU-ban menedékkérők száma
- 4:46 Belga védelmi miniszter: operatív okokból nem szállíthatnak F-16-osokat Ukrajnába
- 1:30 Megszüntette az eljárást a GVH a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben
- 0:30 Új rendezvényközpontot adtak át Veszprémben
- 23:30 Szombaton mossák a Margit hidat
- 22:30 Fejlesztették a járóbeteg-ellátást a Békés Vármegyei Központi Kórházban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06