Sport
Szijjártó: Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség központja
Amennyiben az erről szóló megállapodást a szervezet kongresszusa is jóváhagyja.
2023.05.26 23:30MTIBudapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség központja a svájci Lausanne-ból, amennyiben az erről szóló megállapodást a szervezet kongresszusa is jóváhagyja - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy megállapodást írtak alá Huszain al-Muszallammal, a Nemzetközi Úszószövetség elnökével a szervezet székházának Budapestre költözéséről, az elnökség erre vonatkozó egyhangú döntését pedig majd a kongresszus véglegesítheti.
Aláhúzta: Magyarország a világ úszósportjában kiemelt szerepet játszik, nemcsak azért, mert magyar versenyzők rendszeresen nyernek aranyérmeket a világbajnokságokon és olimpiákon, hanem azért is, mert a Nemzetközi Úszószövetség 1908-as létrehozásakor hazánk a nyolc alapító tag között volt.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy Magyarországon két nemzetközi sportszövetségnek van központja egyelőre, emellett tíz, ENSZ-hez kötődő szervezet is működik itt, és mindannyian elégedettek a körülményekkel.
"Természetesen hatalmas elismerés lesz Magyarország számára, ha a Nemzetközi Úszószövetség globális központja ide költözik Budapestre. Kifejezett célja a szervezet vezetőinek, hogy majd a világ úszósportját irányító központban a munkatársak legalább fele magyar legyen" - mondta.
"Nyilvánvalóan az ő ideköltözésük a sportturizmust rendkívüli mértékben fel fogja lendíteni, és még inkább megnöveli Magyarország amúgy sem kicsi szerepét a világ úszó- és vízilabda sportjában" - tette hozzá.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06