Tovább, tovább, tovább!
Szávay és Czink is továbbjutott
Szávay Ágnes és Czink Melinda is ragyogóan kezdett Monterreyben egyéniben, mindkét magyar két játszmában jutott tovább a 220 ezer dolláros keménypályás tenisztorna első fordulójából.
2009.03.04 07:17tenisz.huJól folytatódott a mexikói kaland Szávay Ágnes számára, Monterreyben az első fordulóban úgy vágott vissza a francia Pauline Parmentiernek a tavalyi bad gasteini vereségért, hogy csak négy játékot engedélyezett ellenfelének.
Pedig hamar brékhátrányba került a világranglistán 27. magyar 1:1 után, de úgy volt vele, kölcsönkenyér visszajár, s miután egyenlített, nem ismert kegyelmet, félóra alatt 6:2-vel nyerte az első felvonást. A folytatásban 2:2-ig megint fej-fej mellett haladtak a felek, de Szávay ismét megrázta magát, egymás után négy gémet nyert, és továbbjutott.
A következő fordulóban, a negyeddöntőbe jutásért a selejtezőből érkezett Vania King vár Ágira. A kaliforniai lány 20 éves, jelenleg 108. a világranglistán, de 2006 novemberében az 50. helyen is állt.
Czink Melinda rendkívül izgalmas, fordulatos első játszma végén került szettelőnybe negyedik brékjével. A folytatásban már csak a magyar volt a pályán, magabiztos játékával nem engedte kibontakozni moszkvai ellenfelét és 6:1-re nyerte a második játszmát.
Eredmény:
WTA TORNA, MONTERREY, 1. FORDULÓ:
Szávay Ágnes (magyar, 5.)–Pauline Parmentier (francia) 6:2, 6:2
Czink Melinda (magyar)–Alla Kudrjavceva (orosz) 7:5, 6:1
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


