Van miért hajtani
Egymillió euró járna a labdarúgó-válogatottnak a vb-részvételért
Összesen egymillió eurót kapna a szövetségtől (MLSZ) a magyar labdarúgó-válogatott, amennyiben kvalifikálná magát a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra.
2009.03.02 13:59MTIAz MLSZ sajtófőnöke megerősítette a híreket az MTI-nek, melyek szerint az eddigi négy selejtezőmérkőzés közül a Máltán aratott 2-0-ás sikerért kapta a legnagyobb, 36 ezer eurós prémiumot a keret, míg az albánok hazai legyőzéséért, valamint a dánok elleni budapesti döntetlenért ugyanakkora összeg, 18 ezer euró járt. Az egy meccsre járó legnagyobb prémiumot a portugáliai diadal jelentené, azért 72 ezer euró járna a nemzeti együttesnek.
A csoport végeredményét illetően 100 ezer euró kapna a csoport második helyéért, amennyiben az a pótselejtező kivívását jelenti, míg a vb-részvétel kiharcolása - akár pótselejtezőn, akár csoportgyőztesként történik - egymillió eurót jelentene a keretnek.
Ezekbe az összegekbe Erwin Koeman szakvezető része nem tartozik bele, az ő prémiumáról a szövetséggel kötött szerződése rendelkezik.
Magyarország négy meccsen szerzett hét pontjával jelenleg második a hatosban Dánia mögött. A kilenc európai csoportban az első helyezettek biztos résztvevői a vb-nek, míg a másodikokból a nyolc legjobb játszhat pótselejtezőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


