Sport
Fejberúgta a bírót a focista, gyilkossági kísérlettel vádolják - videó
Ribeiro egy ellene befújt szabadrúgás miatt haragudott meg Rodrigo Crivellaróra, akit meglökött, majd miután a játékvezető a földre került, fejbe rúgta.
2021.10.07 17:27MTIGyilkossági kísérlettel vádolják William Ribeirót, a brazil alacsonyabb osztályban szereplő SC Sao Paulo labdarúgóját, aki csapata hétfői bajnoki mérkőzésén fejbe rúgta a földön fekvő játékvezetőt.
Ribeiro egy ellene befújt szabadrúgás miatt haragudott meg Rodrigo Crivellaróra, akit meglökött, majd miután a játékvezető a földre került, fejbe rúgta. A Guarani elleni találkozó az eset után, a második félidő 14. percében félbeszakadt. A vétkest a rendőrök azonnal elvezették, a rúgástól elájult Crivellarót pedig mentővel szállították kórházba, ahonnan azóta már kiengedték. A találkozót kedden folytatták, a Guarani 1-0-ra nyert.
Az ügyben eljáró hivatalos személy az UOL brazil portálnak azt mondta: gyilkossági kísérlettel vádolja meg a játékost, mert nézete szerint a fejre irányuló rúgással felvállalta annak kockázatát, hogy azzal halálos sérülést okoz a másik félnek.
A 113 éves SC Sao Paulo a klubtörténet egyik legszomorúbb pillanatának nevezte a brutális tettet, a vétkest azonnal elbocsájtotta, és jelezte: megnézi, hogy milyen további lépéseket tehet még az ügyben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06