Lapáton az edző és a kapus
Forradalom Valenciában
Újabb áldozatok a valenciai krízis oltárán. Quique Sanchez Flores egykori vezetőedző után ezúttal a kapitány és az elsőszámú kapus került lapátra. És még nincs vége a tisztogatásnak...
2007.12.19 18:56Eitmann Norbert, ma.huA gárda tök utolsóként fejezte be a Bjanokok Ligája csoportküzdelmeit, a bajnokságban - főleg odahaza - botladozik, így a korábbi álmok - esetleges bajnoki cím - gyorsan semmivé váltak. Sanchez Flores vezetőedző már lapátra került, akinek a helyét Ronald Koeman foglalta el.
Az egykori Barcelona játékossal sem jött ki azonban a gödörből a gárda, így Koeman most még drasztikusabb lépésekhez folyamodott. "Technikai döntés volt" - mondta Ronald Koeman azon a sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy nem számolnak Santiago Cañizaresszel és David Albeldaval a továbbiakban. A holland tréner közölte, a döntés Juan Soler elnök egyetértésével született meg.
A válogatottat is gyengíti Koeman
A két játékos közül Albelda nagyobb bajban van, hiszen Luis Aragonés szövetségi kapitány alapembere, azonban ha állandó játéklehetőséghez nem jut klubcsapatában, akkor a válogatottból is könnyen kikerülhet. Ráadásul úgy tűnik, a valenciai forradalom fejeződött be. Az Antena 3 értesülései szerint Angulo lehet a következő áldozat, aki szabadlistára kerül, igaz, hivatalosan még nem jelentették be az ő távozását.
Cañizares távozásával a német Timo Hildebrand kerülhet be a kapuba, aki maga is a támadások célkeresztjébe került, miután - kapustársához hasonlóan - meglepően sok bakit elkövetett. A valenciai holland forradalom tehát kitört, kérdés, mihez vezet mindez.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06