Magyar futballvándorok
Hajnal Tamás Dortmundba, a REAC meg Sopronba költözik
A Karlsruhe SC magyar középpályása, Hajnal Tamás parádés őszt zárt a Bundesligában és ennek egy dortmundi szerződés az eredménye.
2008.01.23 13:36nb1.huA magyar játékos a liga egyik legeredményesebb középpályása 5 góljával és 6 gólpasszával, így nem csoda, hogy felkeltette a korábbi BL-győztes figyelmét.
A DPA hírügynökség és a Kicker értesülései szerint nyártól lesz a sárga-feketék játékosa, a klub 1.5 millió eurót fizet érte, Hajnal pedig egyelőre 2010-ig szóló szerződést ír alá. Az ügyre természetesen még visszatérünk.
Nyugatra vándorolnak
Fodor János, Sopron polgármestere, illetve Kutasi Róbert, az élvonalbeli REAC labdarúgócsapatának ügyvezetője szerdán bejelentette, hogy a rákospalotai együttes Sopron-REAC néven a hűség városában játssza le tavaszi hazai mérkőzéseit.
A budapesti sajtótájékoztatón kiderült, mindkét fél hosszú távra tervez, de a részletek kidolgozása még folyamatban van. Ahogy Kutasi mondta: "hogy lesz-e házasság, azt a hálószoba dönti el". A REAC-nak azért kellett elköltöznie Rákospalotáról, mert a magyar szövetség (MLSZ) rendelkezése szerint január 1-től csak olyan stadionban játszhat, amely rendelkezik villanyvilágítással.
Erre az MLSZ korábban kétszer, összesen két és féléves haladékot adott, de a Budai II László Stadionban a világítást azóta sem építették ki. A két fél így könnyen egymásra talált, ugyanis a Sopron FC Kft. vélhetően nem tudja folytatni a bajnokságot, a licencét is megvonták, márpedig az önkormányzat mindenképpen szeretett volna élvonalbeli csapatot a városban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


