A szájcsata már megkezdődött
Klicsko vs Gomez: az első menet!
"Sajnálom, de nagyon meg kell hogy verjelek." Ezekkel a szavakkal fogadta Vitalij Klicsko a tegnap kora délután megtartott stuttgarti sajtótájékoztatón kihívóját és korábbi csapattársát, Juan Carlos Gomezt.
2009.02.03 09:43profiboksz.huA nemrég ismét világbajnoki címet szerző Vitalij március 21-én csap össze a WBC hivatalos kihívójaként ringbe lépő Gomezzel, és a tegnapi médiabemutató hangulatát alapul véve valószínűleg a mérkőzésen sem fogunk unatkozni.
"Téged nehéz kiütni, de nekem sikerülni fog. Látom, már most leizzadtál." - mondta gúnyosan az ukrán, persze Gomezt sem kellett félteni. "Túl sokat dumálsz, te Dr. Vasököl vagy, netán Dr. Pszichológus Úr? Sokan nem hitték, hogy nehézsúlyban is címért bokszolok majd, de itt vagyok, rászolgáltam erre." - nyilatkozta a kubai, aki négy évig ült a WBC cirkálósúlyú trónján.
Klicsko továbbá elmondta, hogy Gomezék sparring pletykái nem igazak (mármint Gomez szerint ő verte be anno Klicsko orrát), sőt Sdunek is megerősítette, hogy a kubait pár menet után ki kellett venni a kesztyűzésből, mivel Vitalij keményen megfogta. Az Universum-vezér Kohl ezután megtiltotta Gomeznek, hogy az ukránnal készüljön. A címvédő végül így zárta a sajtótájékoztatót. "98 százalékos KO-arányom van, a te segítségeddel meglesz a 99."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


