Nadal nyerte a spanyolok csatáját
Australian Open - Nadal-Federer álomdöntő lesz
Létrejött a Rafael Nadal-Roger Federer álomdöntő férfi egyesben az ausztrál nyílt bajnokságon, miután az első helyen kiemelt spanyol teniszező drámai csatában, 5 óra 14 perc alatt öt játszmában nyert honfitársa, Fernando Verdasco ellen.
2009.01.30 17:59MTIAz előjelek nem Verdascónak kedveztek, hiszen eddigi öt ATP-mérkőzésükön még szettet sem tudott nyerni a jelenlegi világelső ellen.
Az első játszmát - először az idei Australian Openen - elvesztette Nadal, ám a folytatásban felülkerekedett, és sorozatban két szettet nyert. Óriási küzdelem alakult ki a pályán, mindketten szinte "életre-halálra" küzdöttek egymás ellen; nem ismertek elveszett labdát és még a szinte elérhetetleneket is visszakanalazták a pályára. A negyedik játszmában Nadal már közel állt a győzelemhez, ám riválisa rendre visszajött, és végül nagy fölénnyel nyerte a rövidítést.
A mindent eldöntő ötödik felvonásban - helyi idő szerint már szombat hajnalban - 4:4-ig fej-fej mellett haladt a két gigász. Ezt követően Nadal hozta a saját adogatását, Verdascónak viszont saját szervájánál megremegett a keze. Az első helyen kiemelt spanyol három meccslabdához jutott, az első kettőt még védte a madridi játékos, ám a harmadiknál megroggyant és kettőshibát vétett.
Nadal, aki először jutott be az Australian Open döntőjébe, magyar idő szerint vasárnap délelőtt a svájci Roger Federerrel játszik: tavaly a Roland Garros és a wimbledoni viadal fináléjában is legyőzte a volt világelsőt.
A 14. Grand Slam-trófeájára - s ezzel a csúcstartó amerikai Pete Sampras rekordjának beállítására - törő Federer korábban 2004-ben, 2006-ban és 2007-ben diadalmaskodott Melbourne-ben.
Eredmények:
férfi egyes, elődöntő:
Nadal (spanyol, 1.)-Verdasco (spanyol, 14.) 6:7 (4-7), 6:4, 7:6 (7-2), 6:7 (1-7), 6:4
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


