MLSZ szöv.kap. kereső ülés
Titoktartás, szendvicsek - kapitány egyelőre nincs
A jelenlévő újságírók körében elterjedt, hogy az elnökségi tagoknak a tanácskozás előtt titoktartási nyilatkozatot kellett aláírniuk, melynek értelmében semmit sem mondhatnak arról, ami a teremben elhangzott.
2008.01.22 14:10MTISerényi Péter, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) sajtófőnöke arról tájékoztatta a média képviselőit, hogy jelenleg a helyzetelemzés második köre zajlik az elnökség három és félórája tartó rendkívüli ülésén, melynek legfontosabb napirendi pontja a válogatott szövetségi kapitányának kijelölése. A sajtófőnök bővebben nem fejtette ki, hogy ez mit takar. A befejezés időpontjáról Serényi nem tudott nyilatkozni.
A szövetség egyik alkalmazottja mindenesetre két nagy tálca szendvicset és újabb üdítőket vitt be az ülés résztvevőinek. A keddi tanácskozást azért kellett összehívni, mert 2007. december 31-én lejárt Várhidi Péter szövetségi kapitány szerződése. Az elnökség felhatalmazta Kisteleki István MLSZ-elnököt hogy keressen új szakvezetőt a nemzeti együttes élére.
A kapitányválasztáson kívül további két napirendi pontot is tárgyal az elnökség, ezekről azonban továbbra sem árultak el részleteket. A jelenlévő újságírók körében elterjedt, hogy az elnökségi tagoknak a tanácskozás előtt titoktartási nyilatkozatot kellett aláírniuk, melynek értelmében semmit sem mondhatnak arról, ami a teremben elhangzott. "Én nem írtam alá semmit" - mondta az MTI-nek Kovács Péter, az elnökség tagja erről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


