Koronavírus
Muszbek: a világ labdarúgásában 20-50 százalékos visszaesés várható a járvány hatására
A legnagyobb vesztesek azok a játékosok, akiknek idén június 30-án jár le a szerződésük.
2020.04.14 23:30MTIMuszbek Mihály sportközgazdász szerint a világ labdarúgásában az elkövetkezendő öt év távlatában 20-50 százalékos, a hazai futballban azonban ennél kisebb fizetéscsökkenés várható a koronavírus-járvány okozta leállás miatt. A legnagyobb vesztesek szerinte azok a játékosok, akiknek idén június 30-án jár le a szerződésük.
A korábbi ligaigazgató az MTI-nek adott nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a labdarúgó NB I 12 csapatát működtető sportvállalkozás 2018-as összbevétele 31,5 milliárd forint volt. Úgy látja, ennek közel egynegyede lehet a liga összes halmozott vesztesége abban az esetben, ha a nyolc hátralévő fordulót, valamint a Ferencváros két további elmaradt mérkőzését - a Debrecen és az Újpest ellen - nem játsszák le.
"A válság legnagyobb vesztesei azok a játékosok lesznek, akiknek június végén jár le a szerződésük, mert nekik egy olyan, nagyon mély recessziós időszakban kell új klubot keresniük, amikor az átigazolási díjak és a fizetések átmenetileg biztosan, de lehet, hogy tartósan legalább 30 százalékkal kevesebbet érnek majd" - jelentette ki Muszbek, aki szerint a régi fizetések az érvényes szerződésű labdarúgóknál sem tarthatók, ezért a játékosoknak meg kell egyezniük az őket alkalmazó klubokkal a csökkentés mértékéről. Hozzátette: a világ futballjában 20-50 százalékos recesszióra számít a következő öt évben.
"Itthon ennél kisebb, körülbelül 15 százalékos lehet a visszaesés, mert a magyar labdarúgásban a közpénz jelenléte miatt sokkal alacsonyabb az üzleti alapú kiesésből származó egyesületi veszteség" - mondta Muszbek, aki kiemelte: ez nem azt jelenti, hogy a magyar játékosok fel fognak zárkózni a nemzetközi szinthez, hanem hogy a világ labdarúgásának legfejlettebb részén más a bevételi szerkezet, mint idehaza.
Muszbek Mihály azt várja, hogy mivel a szurkolók ki lesznek éhezve a futballra, ezért az NB I újraindulását követő első két fordulóban 20 százalékkal megemelkedhet a nézőszám - számításai szerint a 2018/19-es idényben 3281 volt az átlag -, de tartós növekedés szerinte csak akkor várható, ha a színvonal is emelkedni fog.
A Testnevelési Egyetemen is oktató sportszakember nem tart attól, hogy hamarosan több labdarúgóklubot működtető sportvállalkozás is csődbe kerül.
"Nem szeretném megsérteni az e tárgyban nyilatkozatókat, de elképzelhetőnek tartom, hogy a csődveszélyt emlegető sportvezetőknek, sportvállalati tulajdonosoknak egyébként is elegük van ebből a státuszból és ez csak egyfajta menekülés abból a helyzetből, amely egyébként is terhes a részükre. Lehet, hogy a klubot el szeretnék adni és a mostani helyzet egy arcot megőrző menekülést jelenthet a számukra" - fogalmazott Muszbek Mihály.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Nem a külső számít igazán? Férfiak vallottak arról, mitől lesz ellenállhatatlan egy nő
- 18:04 A lángok közül mentették ki Süti cicát: a mentők még az idős macskát sem hagyták magára
- 16:36 Erős földrengés rázta meg Hawaiit
- 10:02 Civil nyomásra léphetnek: állandó ellenőrzés alá kerülhet a komáromi akkugyár
- 8:20 Gigarazzia Kaliforniában: több mint 300 gyermekmolesztálással gyanúsított személyt fogtak el
- 7:36 Lángba borították az ebolaközpontot Kongóban: pánik és káosz tört ki a járvány sújtotta térségben
- 6:11 Lángba borult a Starship: hatalmas robbanással ért véget a SpaceX újabb tesztrepülése - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


