Labdarúgás
Marco Rossi: a szurkolók megérdemelnének egy sikeres válogatottat
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a hazai szurkolók 'mindenképp megérdemelnének egy sikeres nemzeti tizenegyet, és mi ezért dolgozunk nagyon elszántan'.
2020.03.19 21:30MTIAz olasz szakember erről az M4 Sport Vezetők című műsorában beszélt Wéber Gáborral, a közszolgálati sportcsatorna vezető Forma-1-es kommentátorával, akivel a Hungaroring vezetéstechnikai tanpályáján tesztelték az 55 éves futballedző autóvezetési tudását.
"A magyar drukkerek szenvedélyesebbek, mint az olaszok, és ez érezhető a válogatott mérkőzéseken még akkor is, amikor kevésbé jönnek az eredmények" - jelentette ki Rossi, hozzátéve, hogy hazájában nem tapasztalta azt, amit Magyarországon, ahonnan a szurkolók minden hétvégén elutaznak Spanyolországba, Németországba, vagy éppen Olaszországba a kedvenc külföldi csapatuk aktuális összecsapására.
A műsorból az is kiderült, hogy Rossi 1983 óta vezet autót, és még nem volt balesete. Elmondta, hogy nem jellemzőek rá a tipikus olasz gesztusok a volán mögött, "ha nyugodtan vezetnek körülöttem, akkor elég csendes vagyok az autóban".
A szövetségi kapitány szívesen megnézi a Forma-1-es versenyeket, az Olasz és a Magyar Nagydíjat soha nem hagyja ki, személyesen viszont eddig csak a Hungaroringen járt, már három alkalommal.
Kedvenc F1-es csapatáról azt mondta, mivel olasz, felesleges is feltenni neki azt a kérdést, hogy melyik istálló sikeréért szorít...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


